Connect with us

Hírek

Szarvasi mester vezetésével kezdik meg a felkészülést a karatésok az Európai Játékokra

Dr. Simicskó István középen, Ruzsinszki György jobbról

Az Európai Olimpiai Bizottság 2015-ben megrendezésre kerülő nagyszabású kontinensversenyén az olimpiai sportágak mellett programba került a karate is. Az új szövetségi stratégiának megfelelő koordinálással és a válogatott felkészítésével Ruzsinszki Györgyöt bízta meg a szakszövetség elnöksége.

A karatesport történelmi sikert ért el nemzetközi és hazai viszonylatban egyaránt. A World Karate Federation (WKF) lobbi tevékenységének köszönhetően a karate felkerült az olimpiai mozgalom új eseményének, a 2015. év bakui Európai Játékoknak a műsorára, melynek már az előzetes naptára is elkészült.

A sportág itthon is hatalmasat teljesített: idén Budapest rendezhetett Európa-bajnokságot, ahol S.Kovács Ádám (-67kg) , Tóth Beatrix (-55kg), Metzger Sandra (-68kg) Bartha Nikola (+68kg) harmadik, Virág András (-75kg) ötödik lett, a női csapat pedig szintén bronzéremmel zárta a versenyt. Ilyen eredményes még sosem volt magyar csapat.

A Magyar Karate Szakszövetség elnöksége tegnapi ülésén úgy határozott, hogy a felnőtt válogatott felkészülésének irányításával a 2016-os tisztújító közgyűlésig Ruzsinszki Györgyöt bízza meg, aki Klima Zsuzsanna, Fischer Mihály és Szinák Attila mellett a válogatott többi korosztályát is koordináló WKF team tagjaként végzi munkáját. Az újonnan kinevezett sportvezető legfontosabb feladatának az Európai Játékokra való kvalifikálást tartja:

– Új fejezethez érkezett sportágunk: először nyílik lehetőségünk olimpiai versenyen részt venni. Ez olyan kihívás, amit a legjobb tudásunk szerint kell megoldanunk, minden erőforrásunkat a közös cél irányába fordítva. A hazai rendezésű Eb megmutatta, hogy a karatésok példaértékű összefogásra képesek, az öt éremmel sportolóink is bizonyították versenyképességüket. Hiszek magunkban, klubjainkban kiváló munka folyik, és amennyiben sportolóink az Európai Játékok többi sportágához hasonló feltételek mellett készülhetnek, úgy képesek leszünk a kvalifikációra és a főversenyen az éremszerzésre is.”

A vezető testület tagjai az ülést követően dr. Mészáros Jánost, a Magyar Karate Szakszövetség elnökét köszöntötték 50. születésnapján. A szakvezető az ünnepélyes évzárón elmondta, hogy a magyar karate eddigi legsikeresebben évén van túl, a következő időszak feladata pedig a sportág 2013-2020-ig elfogadott új fejlesztési stratégiájának megvalósítása lesz, az ehhez szükséges források megteremtésével.

Kiemelt

Nyerges Áron, Kós Benedek, Podani Milán, Nyergesné Janurik Éva (Nyerges Aliz édesanyja), Török Luca és Kovács Zsanett (Fotó: Babák Zoltán) Nyerges Áron, Kós Benedek, Podani Milán, Nyergesné Janurik Éva (Nyerges Aliz édesanyja), Török Luca és Kovács Zsanett (Fotó: Babák Zoltán)

Nyerges Aliz és Kós Benedek a 2018-as év legjobbja

Hírek

Fotó: Babák Bence Fotó: Babák Bence

Mozgalmas hétvége a jégen

Hírek

Kisebb birkózóinknak is megkezdődött a szezon

Hírek

Reál hét a Vajdában

Hírek

Hirdetés

Advertisement

Archívum

2013. december
h k s c p s v
« nov   jan »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Kategóriák

Friss

Connect