in , , , ,

Gyöngyösi Márton: legfontosabb a munkahelyteremtés

Gyöngyösi Márton és Samu Tamás Gergő

Bemutatkozó fórumot tartott a Jobbik a Cervinus Teátrumban. Az estét Gajdos Attila jobbikos önkormányzati képviselő vezette le, aki bemutatta Samu Tamás Gergőt, a párt választókerületi jelöltjét. Samu Tamás Gergő 27 éves, politológia szakon szerzett diplomát, jelenleg közgazdaságtant tanul, és egy évig már volt parlamenti képviselő. Jelenleg a megyei közgyűlés tagja. Gyöngyösi Márton, az est fő vendége közgazdász és politológus, korábban adótanácsadóként dolgozott, jelenleg pedig az Országgyűlés Külügyi Bizottságának alelnöke, és a Jobbik Külügyi Kabinetének vezetője.

A képviselőjelölt szerint a megyét cserben hagyta a Fidesz és az MSZP összes kormánya, hiszen az elmúlt 23 évben a mutatókat tekintve mindig az utolsók között voltunk a megyében, tehát az ország többi részéhez képest semmilyen fejlődés nem történt. A közutak kétharmada hivatalosan “nem megfelelő” minőségű, a jövedelmek, a megtermelt javak és a foglalkoztatottság tekintetében az utolsók között vagyunk. 10 év alatt 10 százalékkal csökkent a megye népessége, ami egyértelműen kiállítja a Fidesz és az MSZP bizonyítványát – jelentette ki Samu Tamás Gergő. A képviselőjelölt a mezőgazdaságra alapozott feldolgozóipart, a gépipart és a közbiztonságot szeretné erősíteni.

Gyöngyösi Márton elmondta, hogy több időközi választáson is győzött a Jobbik – legutóbb Ásotthalmon – ezért csakis a győzelem lehet a párt célja minden választókerületben. A párt frakcióvezető-helyettese szerint a munkahelyteremtés az alapja mindennek, de a közbiztonság erősítése, és az elszámoltatás is fontos pontja a Jobbik programjának. Jelenleg a vásárlóerő-paritás alapján az 1970-es évek szintjén vagyunk, és ez a mérlege az elmúlt 23 év kormányainak.

A képviselő kijelentette, hogy az Európai Uniós csatlakozásunk kudarc lett, hiszen például a mostanában nyilvánsságra került ÁFA-csalássorozat is megmutatta, hogy mennyi bevételtől esik el az állam az uniós direktívák miatt, és a vállalkozások is versenyhátrányba kerültek a hazai piac megnyitása után, nagyon sokan tönkre is mentek. Az ÁFA-csalás miatt évente jóval több, mint 1000 milliárd forintot veszít a központi költségvetés, és erre a magas ÁFA, valamint az EU-s szabályozás adott lehetőséget. Ezen kívül nagyjából 1200 milliárd mínusszal kezdi az évet a költségvetés, hiszen ennyit kell a közel 80 százalékos államadósság miatt kizárólag kamatokra elkölteni. És ezzel a hitelek tőkerészét még nem is csökkentettük – mondta el Gyöngyösi Márton.

A Jobbik komplex gazdaságfejlesztési programmal készül, amely többek között a mezőgazdaságra, a hazai energiaforrások jobb kihasználására, az infokommunikációs ipar fejlesztésére, egyes bányák újranyitására, valamint a bérlakásépítési programra építene.

A képeket Berecz Zsolt készítette.

Számos új elemmel gazdagodott 2013-ban a turizmus a Körösök szívében

Háztartási cikkeket és élelmiszereket lopott egy házaspár – három napon belül bíróság elé állíthatják őket