in ,

A békésszentandrásiak is fejet hajtottak

Molnár Imre Zoltán, Sinka Imre és Olasz Imre

Vasárnap Békésszentandráson is megemlékeztek azokról a magyar katonákról, akik a II. Világháború során a Don-kanyarban vesztették életüket. A rendezvényre itt lényegesen többen jöttek el, mint a szomszédos Szarvason.

A Hősök szobránál tartott megemlékezés szónoka Dankó Béla országgyűlési képviselő volt.

– A Don-kanyar a háború esztelenségének elevenen égő sebe. Sok békésszentandrási is elesett ott, ők most idegen földben nyugszanak. A mi feladatunk az, hogy a már egyre kevesebb túlélő bevonásával feltárjuk az igazságot, hiteles képet adjunk arról, mi is történt valójában – hangsúlyozta Dankó Béla, majd egy rövid idézetet olvasott fel dr. Zempléni Miklós: A boldog szunnyadókhoz című verséből.

A szónok rámutatott: a szomorú példák arra intenek bennünket, hogy ha nem vigyázunk, bármikor megtörténhetnek hasonló tragédiák.

Az emlékbeszéd után Dr. Dobos Ágoston református lelkész és Szurovecz Vince katolikus plébános, esperes, pápai káplán mondott imát az elesettekért, s azokért, akik ma is hasonló borzalmakat kénytelenek átélni a világ különböző pontjain.

A rendezvény végén az emlékezők koszorúkat helyeztek el a Hősök szobrának talapzatánál, majd mécseseket gyújtottak.

Vélemény, hozzászólás?

A legkisebbek rúgták a labdát a hétvégén

Szarvasi ajándékcsomagot nyerhetnek a kérdőív kitöltésével