in ,

Vezetnek a szarvasi jelöltek az Év embere szavazáson

Dr. Kovács Béla, Krasznai-Kis Eszter, Precskó Zsolt

A Békés Megyei Hírlap és a beol.hu immár hetedik alkalommal hirdette meg az Év embere versenyt. Az elmúlt esztendőben 49 alkalommal mutatták be egy-egy interjú keretében a Hét embereit. A jelöltek között ezúttal csupán három szarvasi van, ez azonban nem zárja ki azt, hogy a tavalyihoz hasonlóan ismét a mi városunk szülöttei foglalják el a dobogó mindhárom fokát.

Az optimizmusra okot ad, hogy a beol.hu internetes szavazásán jelenleg éppen a három szarvasi jelölt vezet, eddig ők kapták a legtöbb voksot. Érdemes tehát aktivizálni magunkat, s erősíteni városunk jeles egyéniségeinek esélyeit.

A jelöltek között van dr. Kovács Béla háziorvos, aki immár 43 esztendeje gyógyítja ugyanabban a körzetben a betegeket. Munkásságát tavaly „Közegészségügyért díjjal is elismerte a szarvasi önkormányzat.

Szintén voksolhatunk Krasznai-Kis Eszterre, aki a Nemzetközi Gyorsíró és Gépíró Szervezet világbajnokságán ezüstérmet szerzett, öregbítve ezzel városunk hírnevét.

A harmadik jelölt Precskó Zsolt, akit tavaly egy internetes szavazás eredményeként Magyarország legsármosabb pincérének választottak. Nyereményét egy súlyosan beteg kislánynak és családjának ajánlotta fel.

Szavazni idén is kétféle módon lehet. Egyrészt postai úton, a Békés Megyei Hírlapból kivágott szelvény beküldésével, másrészt a beol.hu internetes oldalon. A két szavazást egyesítik, azaz az újságkivágások végeredményének helyezési számához hozzáadják az internetes szavazás eredményének helyezési számát, s akihez a legkisebb érték tartozik, az lesz az Év embere Békés megyében. Egyenlőség esetén a Békés Megyei Hírlapból kivágott szelvények helyezési száma dönt. Szavazni január 31-éig lehet.

Emlékeztetőül: a hatból eddig három alkalommal került ki Szarvasról az Év embere. Lázár Zsolt evangélikus lelkész, dr. Melis János jegyző és dr. Bakos János tudományos kutató egyaránt megkapta már ezt a megtisztelő címet.

Vélemény, hozzászólás?

Tisztítómű után csatornahálózat is épül Csabacsűdön

Baleset szemtanúit keresi a Rendőrség