in ,

Tudatosan, de nem érzéketlenül

Adányi Lászlót, a Máltai Szeretetszolgálat programvezetője

A Katolikus Kör 2013/14-es évadának első előadásán köszönthette az érdeklődőket Seidl Ambrus plébános a Tessedik Sámuel Múzeum nagytermében január 11-én, szombaton. Ennek megfelelően Boldog Új Évet Kívánt mindenkinek mielőtt bemutatta volna a „Fej”-ről szóló előadás-sorozat második részének meghívott előadóját, Adányi Lászlót, a Máltai Szeretetszolgálat programvezetőjét.

Adányi László feszültségoldó bevezetőként elmondta, hogy feje ugyan mindenkinek van, csak nem mindenki használja, s később is elevezett a humor vizeire, amikor azt a bölcsességet osztotta meg hallgatóságával, hogy „A gondolkodás nehéz testi munka, azért űzik kevesen.” A jóhangulatú előadáson persze nagyonis komoly dolgok kerültek a középpontba, nevezetesen a katolikus egyház és a máltaiak befogadásra és jelenlétre alapozott küldetése: az igehirdetés – szentségek kiszolgálása – szeretetszolgálat egysége. Az első kettőt nem feledve, főként az utóbbiról, a szeretetszolgálatról hallhattunk érdekes dolgokat. Mindenek előtt azt, hogy a segítséget jól kell csinálni, ezért az érző szív mellett az értelemnek, a fejnek is nagy szerepe van ebben a munkában, s nem is olyan magátólértetődő és egyszerű feladat a rászoruló számára szükséges módon segítséget nyújtani. Miután az előadó megismertettet a közönséget a szeretetszolgálat működtetésében felmerülő dilemmákkal, a média hatalmával, a szervezett és átgondolt segítségnyújtás főbb ismérveit is közkinccsé tette. Az elméleti alapvetéseket gyakorlati példákkal illusztrálta Adányi László, a felsőzsolcai árvizi és a Kolontár-Devecseri vörösiszap katasztrófa tapasztalatairól beszámolva.

Végezetül leszögezte, hogy a tudatosság ugyan nagyon fontos, de még fontosabb, hogy nem lehet érzéketlenül segíteni a bajbajutottakon. Nagyon fontosnak nevezte a fiatalok ezirányú nevelési programját, például a szociális önkéntesként végezhető munkát, melynek eredménye nagyon jól visszatükröződik a fiatal korosztály segítségnyújtási hajlandóságában.

Seidl Ambrus – miután megköszönte az előadást egy, „a fejen át alkalmazandó” üveg borral – felhívta a közönség figyelmét a következő, február végén, március elején várható előadásra, melyből újabb érdekességek derülnek majd ki a „Fej”-ről.

Tatai László / Szarvas és Vidéke

Négy segédfelügyelővel bővül a közterületeket ellenőrzők csapata

Költségvetésről, kisajátításról és létszámbővítésről is szó esett a szarvasi testület ülésén