in ,

Végleg elfogyott a türelem

Hodálik Pál

A városvezetés nevében Hodálik Pál fejezte ki elégedetlenségét a projektmenedzser személyével kapcsolatban. Nagy József azt mondta, hogy a városrehab csak a nyár végén fejeződik be. A projektmenedzser nem a város érdekeit képviseli, mondta alpolgármesterünk, húzza az időt. Legutóbb ők mentek át hozzá Mezőberénybe, hogy tisztázzanak dolgokat. Olyannyira elégedetlenek, hogy két havi díját visszatartják addig, amíg el nem végzi a munkáját. A közreműködő hatóságnál megpróbálják elérni, hogy a projektmenedzsmentet saját erőből láthassa el a hivatal. Az erre szánt pénz is elfogyott, ill. a hivatal rendelkezik olyan munkatárssal, aki el tudja látni ezt a feladatot.

A szennyvíztelepi beruházásnál 53 nap csúszás lesz. Az engedélyezés is ennyit csúszott, ezért a késés. A tervek szerint február 20-án nyílt napot szerveznek a lakosságnak, hogy megtekinthessék a telepet.

Gajdos Attila önálló indítványát, miszerint a kötbérekből jelképesen kártalanítsák a Kossuth utcai kereskedőket, ill. alkalmazottaikat, meg fogja vizsgálni a testület.

Dr. Melis János
Dr. Melis János

Hodálik Pál előtt dr. Melis János tájékoztatást adott a zárt ülésen történt döntésekről, miszerint Szarvas Város Képviselő-testülete:

–Tulajdonosi hozzájárulás kiadása a Gál Ferenc Főiskola részére, hogy a hamarosan kezelésükbe kerülő ingatlant érintően pályázatot nyújtson be az ingatlanon lévő felépítmény energetikai fejlesztésére.

–Szarvas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy digitális mozivetítő és szerver beszerzésére közbeszerzési eljárást indít.

–Döntések születtek a Gimnázium épületének kialakításával a korábbi Petőfi Sándor Általános Iskola épületének átalakításával, bővítésével, ill. a természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújításával kapcsolatban.

–Közterületek dísz- és közvilágítását érintő kérdésekben.

Vélemény, hozzászólás?

Honnan tudod, hogy magyar vagy?

Három napon át ingyen osztanak babgulyást a szentandrásiaknak