Connect with us

Békésszentandrás

Három napon át ingyen osztanak babgulyást a szentandrásiaknak

Ételosztás Szentandráson

Százötven literes üstben háromszáz adag babgulyás főtt hétfőn a Békésszentandrási Körös Művelődési Ház udvarán. Az ízletes ételt ingyen osztották, volt rá bőven jelentkező. Kedden és szerdán is folytatódik az ételosztás, a menü ugyanez lesz, természetesen minden nap frissen főzik. Vannak, akiknek meghívót küldtek, de bárki bejöhet és kaphat ebédet.

– Olyan finom, mint az otthoni bableves! Közfoglalkoztatottként most éppen egy képzésen veszek részt, így jólesett a tanulás után a meleg étel – mondta kérdésünkre Lóti Ádám, miután a művelődési ház egyik termében elfogyasztotta az ingyen kapott ebédet.

Szalai László szintén közfoglalkoztatott, ő is örült, amikor a polgármester meghívta az ebédre. Mint mondta, biztosan itt lesz a következő ételosztásokon is.

Egy nyugdíjas férfi, Deák Sándor ételhordóval érkezett, lányának vitte a babgulyást. Azt azért hozzátette, hogy ő is biztosan megkóstolja majd.

Arról, hogy az étel valóban finom legyen, a szakács szerepét betöltő Simon János és segédje, Rusz János gondoskodott. Mindketten a polgármesteri hivatal településüzemeltetési csoportjának munkatársai.

– Különleges babgulyás ám ez! Házi tarhonya van benne, mórahalmi bab és füstölt oldalas, nyúljával. A zöldség pedig innen az iskolakertből való, a közmunkások termelték – sorolta Simon János.

Azt már Sinka Imre polgármestertől tudtuk meg, hogy a három napon át tartó akcióhoz az önkormányzat biztosított anyagi forrást.

– Februárban és márciusban is szervezünk ételosztást, igaz, akkor csak egynaposat. Februárban sűrűtarhonyát, márciusban pedig disznótorost osztunk majd, utóbbira az önkormányzati képviselők adják össze a pénzt – tudtuk meg a polgármestertől.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Fejben jobban bírták a csabacsűdiek a szentandrási rangadón

Békésszentandrás

Sinka Imre: A hatalmat csak a szabadság rovására lehet központosítani

Békésszentandrás

A tavasz és a közelgő ünnep jegyében kézműveskedtek Szentandráson

Békésszentandrás

Szavaz a békésszentandrási testület (Fotó: Babák Zoltán) Szavaz a békésszentandrási testület (Fotó: Babák Zoltán)

Minden eddiginél magasabb főösszeggel fogadták el a költségvetést Békésszentandráson

Békésszentandrás

Hirdetés

Archívum

2014. január
h k s c p s v
« dec   feb »
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Kategóriák

Friss

Connect