in , ,

Vajdás sakkozók az iskolák közötti sakkversenyen

Iváncsó Bernát, Sebők Anett, Pekár Edina

Január 18-án rendezték meg az egyházi és a Petőfi Sándor nevét viselő iskolák közötti sakkversenyt Aszódon. Természetesen egy ilyen nagyszabású rendezvényről a mi iskolánk sem maradhatott le. Pénteken indultunk négy fős kis csapatunkkal, amely egy öregdiákból (Patkó Lajos) és három diákból (Sebők Anett, Iváncsó Bernát, Pekár Edina) állt össze. A rendező iskola terítésmentesen szállást biztosított a messziről érkezőknek egy modern kollégiumban, amiben a hétvége folyamán szerencsére csak mi voltunk, így ténylegesen otthon érezhettük magunkat. Előzőleg sajnos nem sikerült semmilyen információt szereznünk az eljövendő ellenfeleinkről, ezért szombat reggel, mikor azzal találtuk szembe magunkat, hogy bizony a mezőnyben nem egy nagymesteri címmel büszkélkedő versenyző is jelen van, túlzás nélkül állíthatom, hogy a legrosszabb számításunk igazolódott be. Ez azonban nem lombozott le minket, sőt arra sarkallt mindenkit, hogy a lehető legtöbbet hozza ki magából. Végül néhány valóban szélsőséges és nehéz parti, valamint némi izgalom után az ötödik helyen sikerült zárnunk a versenyt. Az elért eredménnyel mind a négyen elégedettek vagyunk, arról nem is beszélve, hogy a komoly ellenfeleknek köszönhetően a kívánt fejlődés sem maradt el. Jövőre pedig – mint azt hazaúton megbeszéltük -, újult erővel vesszük majd fel a nagymesterekkel a harcot, már amennyiben erre lehetőségünk nyílik.

Szeretnénk megköszönni Patkó Lajos „Vajdás Öregdiáknak”, hogy felkészített és elkísért bennünket Aszódra.

Pekár Edina 11. J

Kultúráról, Aszódi Imre emlékházánál

Több mint tízezren látogattak el a Tessedik Sámuel Múzeumba