in ,

Vajdasági disznótorban jártak a szentandrásiak

Békésszentandrás vajdasági testvértelepülésén, Kishegyesen első alkalommal rendezték meg január közepén a disznótoros napot. A rendezvényre a szentandrásiak csapata is meghívást kapott.

A Dombosi Malacságok névre keresztelt nemes versengésben hat csapat mérte össze kulináris tudományát és három disznó esett áldozatul. A zsűri a pörzsöléstől kezdve a bontáson és feldolgozáson át egészen a higiéniáig mindent szigorú szemmel értékelt. A szentadnrásiak csapata – melyben Sinka Imre polgármester, dr. Olasz Imréné dr. jegyző és több önkormányzati képviselő is részt vett -, a második díjat nyerte el. A hangsúly azonban nem a versenyen, hanem a jó hangulaton volt.

A résztvevők megismerhették egymás disznótoros szokásait. A végeredmény egy részét elfogyasztották, a többit pedig felajánlották a Vöröskeresztnek, így azzal a rászorulókat segíthetik.

Vélemény, hozzászólás?

A szarvasi Gallicoop kapta idén az Adomány-díjat

Városrehabilitáció: útilaput kap a projektmenedzser