in ,

Esküvőszervezők: visszahoznák az 1920-as évek polgári eleganciáját

Bobvos Nanetta és Gyulai Csilla

Két fiatal hölgy, Gyulai Csilla és Bobvos Nanetta nemrég gondolt egy merészet. Új vállalkozást indítottak: esküvőszervezéssel foglalkoznak. Cégük, a Wish-you Körösparti Esküvő- és Rendezvényszervező Kft. szombaton, a Szlovák Általános Iskolában megrendezett „Esküvő kiállításon” megmutatta, hogyan lehet igazán széppé tenni egy ifjú pár életének nagy napját.

– Szeretnénk visszahozni az 1920-30-as évek polgári stílusát. A dekoráció, a smink és a gyönyörű csipkék egyaránt nagyon fontos kellékei egy esküvőnek – mondta Bobvos Nanetta.

A rendezvény látogatói több mint tíz szarvasi és környékbeli kiállító termékeit csodálhatták meg. Gyönyörű terítékek, asztaldíszek, emeletes torták és természetesen esküvői ruhák sorakoztak az iskola aulájában. Az érdeklődők a frizura- és sminkkészítés titkaiba is bepillanthattak, s láthattak egy esküvői ceremóniát, amelyben természetesen a vőfély is fontos szerephez jutott. Nagy sikert aratott a délutáni menyecskeruha-bemutató is, amelyet mintegy 60-80-an néztek meg.

Gyulai Csilla és Bobvos Nanetta úgy nyilatkozott: bíznak abban, hogy Szarvas térségében is van fizetőképes kereslet az általuk kínált egyedi, magas színvonalú szolgáltatásra.

Vélemény, hozzászólás?

Ételosztás: jószívű szomszédok vitték a tanyára a székelykáposztát

Szőnyeggyári múlt: még a férfiak is bogoztak