Megkérdeztük a fiatalokat: szeretik-e a Valentin-napot?

Borbély Flóra és Hortobágyi Pál

Az idősebbek gyakran mondják, hogy a Valentin-nap butaság, s mivel Magyarországon nincs hagyománya, ezért el kellene felejteni. Közülük sokan úgy látják, ez a nap csak a virágboltosoknak és a giccsárusoknak jó. Körképünkből azonban kiderül, hogy a fiatalok – főleg a szerelmesek -, másképp gondolják.

Borbély Flóra és Hortobágyi Pál (bevezető képünkön):

– Ez egy szép nap, amelyen kicsit kedveskedhetünk egymásnak. Mi néhány hónapja járunk együtt, s szeretnénk a Valentin-napot egy közös vacsorával megünnepelni. Természetesen valami apró ajándékkal is meglepjük majd egymást.

Ádám Dóra és Dombvári Rebeka:

– Nekünk most éppen nincs barátunk, ezért nem örülünk a Valentin-napnak. Ez csak annak jó, aki éppen szerelmes. Majd ha mi is azok leszünk, biztosan meglepjük valamivel a párunkat. Mondjuk egy csokival.

Dombvári Rebeka és Ádám Dóra

Dombvári Rebeka és Ádám Dóra

Kiss Attila és Szabó Hajnalka:

– Mi már lassan egy éve együtt járunk. Úgy gondoljuk, a Valentin-nap egyáltalán nem hülyeség, hanem egy jó alkalom arra, hogy megajándékozzuk azt, akit szeretünk. S hogy mivel? Nos, ezt most nem árulhatjuk el, mert akkor már nem lenne titok.

Kiss Attila és Szabó Hajnalka

Kiss Attila és Szabó Hajnalka

Rácz Martin:

– Mivel van barátnőm, akivel már négy hónapja együtt járunk, ezért azt mondom, jó dolog a Valentin-nap. Ha éppen magányos lennék, akkor talán másképp gondolnám. Mindenesetre megajándékozom majd a páromat egy szál virággal, vagy bonbonnal. A Valentin-nap szerintem Magyarországon még nem igazán honosodott meg, de valószínűleg egyre népszerűbb lesz a jövőben.

Rácz Martin

Rácz Martin