in ,

Idősek és fiatalok együtt készítették a szentandrási grillázst

Sinka Jánosné

Békésszentandráson valaha szinte minden háziasszony tudott grillázst készíteni. Ezt a hagyományt elevenítették fel pénteken a Gondozási Központban, ahol idősek és fiatalok együtt formázták az édes finomságokat.

A munkálatokat a 85 esztendős Sinka Jánosné irányította, aki híresen finom grillázst tud készíteni. Receptje szerint egy bögre cukorhoz legalább egy bögre darált diót kell hozzáadni. Minél több a dió, annál kevésbé lesz kemény a grillázs.

A cukrot egy serpenyőben megolvasztották, belekeverték a diót, majd kihűlés után rögtön nyújtották és formázták. Végül porcukorral habosra vert tojásfehérjével díszítették. Így születtek a pöttyös gombafejek, a díszes szívek és egy szép kosárka is. A műveleteket természetesen az intézmény idős gondozottai is figyelemmel kísérték. A végeredmény mindenkinek ízlett. Dr. Virág Sándornétól, a Gondozási Központ vezetőjétől megtudtuk, hogy a grillázskészítéshez a diót adományként kapták.

Ahogy múlt az idő, egyre újabb és újabb adag grillázsok készültek, s hamar el is fogytak. Közben pedig a körben ülők felelevenítették a régi időket, amikor még minden szentandrási lakodalomban ott díszelgett az asztal közepén a grillázstorta. A faluban jó néhány olyan asszony volt, aki lakodalmakra, névnapokra és más ünnepségekre rendszeresen készített ilyen tortákat. A mostani alkalom bizonyára hozzájárult ahhoz, hogy ez a régi hagyomány ne menjen feledésbe.

Vélemény, hozzászólás?

CÉGMUSTRA: Kató Fotó-Optika – „Mi óvjuk szeme fényét!”

Szalámi szürkemarhából, méz sziki sóvirágból