in , ,

Mentőakció a Vajdában

2014. február 12-én délután a Természettudományos Hét keretében került sor a gimnázium ásvány-, kőzet- és kövületgyűjteményének állapotfelmérésére.

A kivételes értékű gyűjteményt még az 1800-as években kezdték gyűjteni a gimnázium egykori tanárai, diákjai. Az 1906-os leltárkönyv szerint közel 2000 példány alkotta a gyűjteményt. A két világháború, az iskola többszöri költözködése és átépítse után a gyűjtemény sajnos már nem teljes.

A reál munkaközösség által hirdetett délutánra a 9-10. évfolyamos diákok jelentkezhettek. A pincéből felkerült ládákból Demeter Péter irányításával, az egykori leltárkönyv segítségével beazonosították a leltári számok alapján a még meglevő példányokat. Újracsomagolás után megfelelő tárolóhelyre vitték a ládákat.

A több órás munka eredménye, hogy a gyűjtemény a legnagyobb veszteséget az ásványtárban szenvedte, de összességében még mindig jelentős értéket képvisel.

Megfelelő helyiség és tároló szekrények beszerzése után közel eredeti állapotába visszarendezhető.

Kitulak Eszter
földrajz tanár

Párra vár a magányos hattyú

Aláírásunkkal támogathatjuk az akác megmaradását