in ,

Forintokról, konyháról, könyvtárról tárgyaltak Békésszentandráson

Békésszentandrási községháza

Csaknem 20 millió forint hiányt tartalmaz a békésszentandrási önkormányzat napokban elfogadott, 2014. évi költségvetése. Nem volt teljes az egyetértés abban, hogy a tavalyi állami adósságrendezés után helyes lépés-e hiánnyal tervezni a büdzsét.

Az elfogadott rendelet szerint a település idén 1 milliárd 789 millió 302 ezer forintból gazdálkodhat. A januári, első fordulós tárgyalás óta – az intézmények vezetőivel folytatott tárgyalások eredményeként -, a hiányt lefaragták ugyan, de még így is több mint 19 millió forint megmaradt.

Sinka Imre polgármester szerint így nyitva hagyják a lehetőséget arra, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is kapjanak önhiki támogatást (tavaly 11,2 millió forintot kaptak). Ezzel a megközelítéssel azonban nem mindenki értett egyet. Hévízi Róbert képviselő például úgy fogalmazott: a költségvetés összeállítása nagyobb odafigyelést, több komolyságot érdemelt volna, nem az önhikire kellene játszani.

Végül a testület a költségvetésről szóló rendeletet 4 igen, 1 tartózkodás és 2 nem mellett elfogadta.

Más témák is napirendre kerültek a legutóbbi testületi ülésen. A Körös Művelődési Ház és Könyvtár tavalyi tevékenységéről Benedek Erika intézményvezető számolt be. Mint mondta, 2013-ban egy pályázat segítségével sikerült az informatikai infrastruktúrát jelentősen fejleszteniük. Szükség van azonban további beruházásokra is, például a parketta felújítására. A helyi újsággal kapcsolatban felmerült, hogy el kellene gondolkodni az oldalszám csökkentésén, mivel nehezen tudják anyagokkal megtölteni. A lap egyébként jelenleg 400 példányban jelenik meg.

Dr. Virág Sándorné, a Gondozási Központ vezetője a tavaly átadott főzőkonyhával kapcsolatos pozitív tapasztalatokról számolt be. Mint mondta, jó ötletnek bizonyult az, hogy a reggelit és a vacsorát az intézményen belül készítik el a tálalókonyha főzőkonyhává történő átminősítésével. Gazdaságosabb így a működtetés és az idősek szerint az ételek is finomabbak. Elhangzott: idén a közmunkaprogram mezőgazdasági alprogramját igyekeznek még inkább a gondozási központ konyhájának alapanyag-igényéhez igazítani.

Vélemény, hozzászólás?

Szarvasi sikerek a karatés Diákolimpián

Az internet nem felejt