in , ,

Félúton a Fidesz

Budai Gyula

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, korábbi elszámoltatási biztos, Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető helyettese és Mráz Ágoston, a Nézőpont Intézet igazgatója volt dr. Lanczendorfer Erzsébet, a Keresztény Értelmiségi Kerekasztal szervezőjének a vendége csütörtökön este a Cervinus Teátrum színháztermében.

17 éve kezdte kerekasztal-beszélgetéseinek sorát dr. Lanczendorfer Erzsébet, azóta a 220. előadást moderálja. Az kerekasztal-beszélgetés címe: Döntsünk a jövőnkről, alcíme pedig Puszta Sándor egy verséből idézet: “Mégse engedj Uram félúton megállni!”. A koreográfia mindig ugyanaz, húszperces blokkokban adnak a vendégek választ kérdéseire válaszolva, majd a hallgatóság is felteheti a sajátjait.

Mráz Ágoston a szocialisták erkölcsi és morális válságáról beszélt, de közvélemény-kutatóként arra hívta fel a figyelmet, hogy hiába tűnik nyert meccsnek a dolog, mert “amíg kimegyünk a konyhába egy sörért, kaphatunk két gól, és csak nézünk”. Úgy néz ki, hogy a 2002-es választás, amikor egy nyert közvélemény-kutatást egy választási vereség követett, nem csak a Fidesznél, de a közvélemény-kutatóknál sem múlt el nyom nélkül.

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a devizahitelesekről, a külhoni magyarok választáson való részvételének szabályairól, az elképesztően sok választáson induló pártról, ill. az ügynöktörvényről kapott kérdésekre válaszolt, míg Budai Gyula elszámoltatási biztosként végzett munkájáról számolt be. Az államtitkár elégedett a bíróság elé juttatott ügyek számával, de az igazságszolgáltatással nem. 110 ügyben történt vizsgálat, 61-ben büntető feljelentés történt, 31-ben jelenleg is folyik nyomozás. 52 személy ellen gyanúsítással éltek, 47 vádlott van, 7 ügy bírósági szakaszba jutott. A tájékoztatók végén Budai Gyula Néző László Bűnszövetség – Elszámoltatás 2002-2010 című könyvét nyújtotta át az érdeklődőknek.

Vélemény, hozzászólás?

Kiválóan teljesítettek diákjaink az Arany János Magyarversenyen

Széchenyi Programiroda: egyszerűbbé válnak a pályázatok