in , ,

Együtt mozogtunk Bogyóval és Babocával…

Ismét egy nagyszerű szombat délelőttöt sikerült szervezni a leendő óvodásoknak a gyakorlóóvoda tornatermében. Nagy létszámmal jöttek a kisgyermekek, anyukák, apukák, akik szívesen vesznek részt minden alkalommal a játszóházi rendezvényeinken. Szombaton is sok lehetőség nyílt a kisgyermekeknek az együtt játszás élményeire. Nagy sikere volt a mozgás segítő illetve a mozgásfejlesztő játékoknak, amelyek segítik a gyermekek mozgását, ügyességét, bátorságát, kitartását. Kipróbálhatták a csúszdákat, egyensúlyozó eszközöket, ugráló játékokat. Amíg a gyermekek játszottak a szülők beszélgettek, ismerkedtek egymással, vagy bekapcsolódtak ők is a gyermeki tevékenységekbe.

A nagy játékban elfáradt kisgyermekek készíthettek „katicabogarakat”, amelyekkel játszhattak és reptethettek. A délelőtt folyamán lehetőség volt az a Gyakorlóintézmény óvodájának és iskolájának a megtekintésére is. Sokan éltek a lehetőséggel és végig járták a csoportokat az iskolai osztályokat, hogy megismerjék azokat a helyszíneket ahol a minden napjaikat fogják tölteni a gyermekeik.

Meglepetésben is volt részük a gyermekeknek, akik hoztak magukkal pólót azoknak egy gyönyörű Bogyó és Baboca embléma került rávasalásra. Az elkészült pólót minden gyermek azonnal fel is vette és abban játszott tovább. Nagyon büszkén mutogatták , hogy nekik is ugyan olyan pólójuk van, mint az óvó néniknek.

A szép tavaszi időt kihasználva az udvaron folytatódott a játék, ahol a gyermekek felfedezték a mászókákat, hintát, csúszdát és a nagy térben szaladgáltak és a délelőtt készített „katicákat” reptették.

Egy nagyon kellemes jó hangulatú délelőttöt töltöttünk el közösen a gyermekekkel és a szülőkkel.

Demjénné Jónás Klára
szakvezető óvodapedagógus

Büntetőből fordított a Csabacsűd

Másodszor is: 100 év 100 százalékon