in , ,

Látvány és hang: Chován 50

Méltó módon ünnepelték meg szombaton azt, hogy 50 éves lett az alapfokú zeneoktatás Szarvason, ill. azt, hogy a zeneiskola művészeti alapiskolává vált. Az eseménynek a Cervinus Teátrum adott otthont. Négy órától az éppen felnőtt korba lépő képzőművészeti szak korábbi tanára, Szuhaj György kalauzolásával a Margócsy-teremben tekinthették át a vendégek az elmúlt 18 év történetét. Mintha csak két-három éve történt volna, mikor Bakulya Annával, Fabó Évával és Dombóvári Zitával beszélgettek arról, “milyen jó lenne, ha…”, majd a “ha” beteljesülése, a képzőművészeti iskola megalakulása után a Ruzicskay-alkotóház – Mittrovszky-kastély – Dankó-iskola útvonalon eljutottak jelenlegi helyükre, emlékezett vissza Szuhaj György. Érdekes lenne tudni, hogy a korábbi növendékek közül ki hova jutott el a képzőművészetek terén.

Az emlékezés sorában a látvány után a hang következett. Öt órától a zenei szakok mutatkoztak be. A színpadon a korábbi és a jelenlegi zenészek közösen léptek a deszkákra. Fellépett a fúvószenekar, a harmonikaegyüttes és a Városi Kamarazenekar is, de volt, aki csak egy szál magában, kíséret mellett állt a nagyérdemű elé. Olykor-olykor történtek tévesztések is, de az értő közönség a vastapsok legnagyobbikával jutalmazta az egyik ilyen zavar után profin javító fiatal zenészt. A műsort a Chován Kálmán Művészeti Alapiskola néptánc szakos növendékei, a Sköcök zárták.

Vélemény, hozzászólás?

CÉGMUSTRA: Aqua-Bit Bt., az öntözés mestere

Jó hírrel érkezett Szentandrásra a szarvasi polgármester