in ,

Haydnnel kezdődött a nagyhét az evangélikusoknál

Az Alföld Vonónégyes

Haydn: A Megváltó hét szava a keresztfán című művével várta az evangélikus gyülekezeteket Lázár Zsolt esperes virágvasárnap délutánján az Ótemplomi Gyülekezeti Házban. Virágvasárnap a nagyhét első napja, a nagyhét pedig a nagyböjt utolsó hete. Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe, majd pénteken a Golgotán megfeszítették. A kereszten hagyta el ajkát a hét mondat, aminek Haydn állított emléket A Megváltó hét szava a keresztfán című oratóriumában. Haydn nyolc tételből, bevezetésből és a hét szóra utaló hét fejezetből álló művet az Alföld Vonósnégyes tolmácsolta a megjelenteknek.

A vonósnégyes tagjai között ismerhettük fel Molnár Jánost, aki a Chován Kálmán Művészeti Alapiskola gitárszakos növendékeinek tanára, és játszik a a Szarvasi Kamarazenekarban is. Az együttes tagjai: Hoffmann Ágnes – első hegedű, Szomorné Budai Mariann – második hegedű, Molnár János – brácsa, Szomor István – cselló

Vélemény, hozzászólás?

Megnyerték a pályázatot, hamarosan kezdődhet a munka a Szent András Foglalkoztató Szövetkezetben

Színházi pillanatok fotókon