in , ,

Színházi pillanatok fotókon

A pillanat varázsa, varázslatos pillanatok címmel Galambos Edit saját színházi élményeiből merítve Babák Zoltán színházi fotóiból válogatott egy kiállításnyit, ami április 5-én nyílt a Tessedik Sámuel Múzeum dísztermében. Az ötlet Galambos Edittől származik, aki gyermekkorától kezdve szereti a színházat és 2012 óta vezet színházi naplót, 2013-tól pedig a Newjság hasábjain is olvashatjuk írásait a Szarvason játszott darabokról.

A kiállítás anyaga kb. 6000 képpel indult és ezekből – közös válogatás alapján- 70 kép került fel a falakra, melyek alatt a Színházi naplóból származó szövegek kalauzolják a látogatót. A fotókat Bakula János (Baksi) Fujifilm laborjában hívták elő, a múzeum munkatársai pedig segítettek az előkészületekben.

A kiállítást az éppen Pozsonyban rendező Varga Viktor Pierrot-díjas színész nyitotta meg, aki csak emiatt utazott Szarvasra. Viktor 2004 óta egyik alapító és állandó tagja a Cervinus Teátrum társulatának. Színházunkban rendezőként a Hazárd keringő című komédiával debütált, valamint ő állította színpadra szlovák és magyar nyelven a Holle anyó című mesét is. Weöres Sándor: Vers a színházról című költeménye mellett egy saját „majdnem verssel” is megörvendeztette a látogatókat.

Varga Viktor – Egy kiállítás előszavául…

Ha a Dzsungel könyve kitárul
Hazárd keringőt jár
Szent Iván éji álmunk
Derzsi Sárdyként szól.
Felolvasó esten megszólal a múlt,
s Naplegenda ébreszti újra egy pillanatra.
Lapis Erika Piaf estje Szarvast és Párizst köti össze
Tessedik a múltunk s jelenünk
s jövőnket HappyJunior harmonika zengi be.
Hol volt Holle lett.

S míg Frank Sinatra A hang
és Cseh Tamás a szó Jókai fiataljaival,
Bartus és Vikidál vagy
Cabaret
Mind fiatalság bolondság.
A Lovak patás dübörgése indítja útjára
Monte Cristo grófját
Moulin Rouge-ig tévedt az Egri Színház
Ott ahol Experidancelt Lúdas Matyi
És Balassival táncolt a Tessedik is…

Kívánom, hogy varázsolják el Önöket is azok a csodálatos pillanatok, amelyek az elmúlt két év városunkban bemutatott előadásain születtek, és egy színházat szerető néző „szemüvegén” keresztül tárulnak a látogatóközönség elé.

Horváth Mariann

Fotó: Bakula János – Baksi

Haydnnel kezdődött a nagyhét az evangélikusoknál

A Gondozási Központ nyerte a kültéri kemencét