in , ,

Szúnyoggyérítés: felszállt a repülő

– Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy Szarvas város területén szúnyog ne legyen – mondta dr. Tímár Vendel, a város szúnyoggyérítés ügyben megbízott szakértője, mikor annak apropóján kérdeztük, hogy ma feltűnt az a repülő, ami a vérszívók gyérítését végzi. A program minden elemében nagyon hasonlít a tavalyira. Az idén 5 millió forint körüli összeg áll a program rendelkezésére. Lesz légi, vízi és földi permetezés, ill. gázosítás, amik során biológiai és kémiai védekezésnek minősülő hatóanyagokat is bevetnek. A mai biológiai volt, ami nem veszélyes a méhekre.

Hasonlóan az előző évekhez a város Körös-parti központját, a Víziszínpad környékét tekinthetjük a műveletek központjának, majd a lefedett terület onnan a forgalmasabb, turisták által látogatott parti részek felé terjed, amennyiben a pénz engedi, úgy akár az élő Körösig, ill. a Bikazugig is.

Ahogy a nevében is benne van, gyérítés, ami nem azt jelenti, hogy minden szúnyog ki lesz irtva, mert az lehetetlen, mondta dr. Tímár Vendel. Tavaly a város a keretén felül kapott még pénzt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól, ami jótékonyan befolyásolta az elpusztult és az élő szúnyogok arányát, amire az idén is számítunk, de ez csak akkor biztos, amikor a repülő leszállt.

A legközelebbi szúnyogellenes bevetés akkor lesz, amikor az imágók megjelennek, tudtuk meg a város szúnyoggyérítés ügyben megbízott szakértőjétől, dr. Tímár Vendeltől.

Vélemény, hozzászólás?

Ami a világhírt jelenti Békésszentandrásnak

Józan Húsvét: Közel négyezer ellenőrzés, 74 pozitív szonda