in , ,

Labdarúgás: 4–2 a Macska-csapat ellen

A helyi szurkolók örömmel és whiskas-sal, míg a vendég szurkolók dobolással fogadták a vendégek szarvasi edzőjét Paulik Jánost, alias Macskát.

A sok fiatalt a soraiban tudó Szarvas bátran kezdte a mérkőzést és több helyzetet is kialakított. A 15. percben Panyik Zoltán szép találattal szerezte meg a vezetést. Csapatunk nem vett vissza a lendületéből, de a befejezésbe mindig hiba csúszott. A vendégek kontrákkal próbálkoztak, de különösebben nem veszélyeztették a hazai kaput. Néhány határozott Kiri kijövetelre volt csak szükség.

Mindkét oldalon egy-egy kényszerű csere miatt kellett már az első 45 percben a tartalékokhoz nyúlniuk az edzőknek. A félidő hajrájában egy korszerű Furár, Zima összjáték végén a Zima Dániel duplázta meg előnyünket.

A szünet után a játék képe nem változott, a szarvasi csapat birtokolta többet a labdát és alakított ki helyzeteket. Két kisebb figyelmetlenség, könnyelműség eredményeként két gólt is találtak a vendégek, így a második játékrészben 2:2–re végeztek a csapatok. Góljainkat a második félidőben Furár Róbert és a csereként beálló Cziglédszki szerezte, aki tavasszal másodjára lőtt, szinte rögtön a beállása után gólt.

A következő fordulóban Gyomaendrődön szerepel csapatunk.

Szarvas—Nagyszénás 4—2 (2—0)
Szarvas, 300 néző. V.: Benyovszki

Szarvas: Kiri — Zima, Furár, László, Panyik (Tóth A.), Filyó, Kovács S. (Cziglédszki), Darida N. (Sinka), Janurik, Moldván, Benczúr
Edző: Rétes Pál

Nagyszénás: Máté — Kiss Z., Kukovecz, Simon L., Szikora, Tasi, Nagy Sz., Balogh Gy. (Pekár), Szilágyi (Kókai), Maglóczki (Godár), Horváth A.
Edző: Paulik János

G.: Panyik a 15., Zima a 41., Furár a 65., Cziglédszki a 85., ill. Kiss Z. a 70., Simon L. a 87. percben. Jó: Furár, Zima, Moldván, Panyik, ill. Máté, Tasi.

Rétes Pál: — Góljaink mellett további számos lehetőségünk adódott, de sajnos nem használtuk ki azokat. Örülök fiataljaink meggyőző teljesítményének.

Paulik János: — Az idény leggyengébb játékát nyújtottuk.

Beküldte: Klimaj Zoltán

Fotó: Kovács Bence

Húsvéti játszóház a csabacsűdi Hársliget Óvodában

Jobbikosok az országgyűlési és az uniós választásokról