in , ,

Hatalmas góllal kezdett a Csabacsűd

Annak ellenére, hogy a lelküket mintha az öltözőben hagyták volna a csabacsűdiek, mikor kifutottak a Orosházi Rákóczi Vasas SE elleni mérkőzésükre vasárnap délután, a második percben hatalmas góllal melegítettek be. Virág Imre balról hatalmas labdát küldött jobbra, ahol Szilágyi Balázs elé, aki nem igazított semmit, egyedül a lábát a megfelelő szögbe és kapásból lőtt egy hatalmasat a jobb felsőbe (sajnos erről nem készült kép). A fene egye a lelkeket az öltözőben, ha ekkora gólokat lőnek nélküle is.

A vendégek a 21. percben szakították le a vizet a hazai szurkolókról, majd két percre rá egy labda szállt keresztbe a csűdi kapu előtt, amibe szerencsére nem ért bele senki.

Kihagyott helyzet kihagyott helyzetet követett, ami a 42. percben megbosszulta magát, mikor kiegyenlítettek a vendégek.

A szünet után kicsit késve jöttek ki a vendégek, de az rögtön, a második félidő első percében kiderült, hogy nem maradtak az öltözőben. Három perc alatt három vendéghelyzet, de szerencsére gólról csak az 51. percből számolhatunk be. Ekkor Kasnyik Dávidhoz került a labda, aki elhúzta a kifutó kapus előtt, majd türelmesen megvárta, hogy a védőt elvigye az útból a gravitáció, és a kapufa mellé lőtt. Belülről.

A 74. percben közel jártak a vendégek az egyenlítéshez, de csoda történt. Az orosházi támadó az alapvonal elől kapura lőtt, de a labda a felső kapufa aljáról visszapattan, szerencsére az alapvonalon kívülre. A végeredmény maradt 2–1. Ezzel a győzelemmel a Csabacsűd helyet cserélt az orosháziakkal a 6-7. helyeken.

Csabacsűd SE – Orosházi Rákóczi Vasas SE 2–1 (1–1)

Harmann József, Sonkoly Lajos, Sovány Pál, Petykó Adrián, Bakró Géza, Varga Tamás (80′ András Attila), Szilágyi Dániel, Borgulya Tamás, Szilágyi Balázs (Sajben Gábor), Kasnyik Dávid (87′ Gulyás Ádám), Virág Imre

Nem kapott játéklehetőséget: Nagy Zoltán

Kispad: Balázs István vezetőedző, Hajdu István gyúró

Vélemény, hozzászólás?

Anyák napi műsor gitárszóval a Gondozási Központban

Búcsú Dr. Kovács László főiskolai docenstől (1942-2014)