in , , ,

Gyermek labdarúgókupa Békésszentandráson

2014. május 2-án került sor immár negyedik alkalommal a Varga László által rendezett barátságos gyermek foci-tornára. Ismét a csodaszép Körös-parti Bencsik Mihály Sporttelep adott helyet a rendezvénynek. Az időjárás is nagyon kegyes volt, ragyogó napsütésben kezdődött a megnyitó. Az esemény házigazdái dr. Olaszné dr. Kulik Évát, a település jegyzőjét kérték fel a megnyitásra. Jegyző Asszony köszöntőjében felhívta a figyelmet arra, hogy ez a torna a barátság jegyében zajlik, hiszen évek óta jó kapcsolatot ápolunk a meghívott csapatokkal.

Három korosztályban, összesen 14 csapat mérkőzött egymással. Szívmelengető volt látni a gyerekek önfeledt játékát. Mivel kis gyerekekről van szó, így sokféle gyermeki megnyilvánulásnak lehettünk szemtanúi. Volt elszánt küzdelem, gólöröm, és olykor könnyek is.

Az eredményhirdetést mindenki izgatottan várta, hiszen nem csak a csapatokat jutalmazta a szponzor, hanem a kiemelkedő egyéni teljesítményeket is.

A díjátadást a szokásos közös ebéd követte. Mindenki asztalhoz ült, hogy egy jóízű ebéddel, és kis üdítővel záruljon a fárasztó délelőtt.

Köszönjük Varga Laci Bácsinak, hogy évek óta finanszírozza ezt a jó kis eseményt, tovább mélyítve a sok éves sportbarátságokat edzők, gyerekek, és szülők között!

Köszönjük minden kedves szentandrási szülőnek, az ifistáknak, azoknak a nagyobb gyerekeknek akik már korcsoport szerint nem fértek be a versenybe, de mindenben segítettek! Köszönjük az Önkormányzatnak, a könyvtárban kapott segítséget, a Hunyadi MSE segítségét, és mindenkinek aki bármivel hozzájárult a nap sikeréhez! Szép volt Békésszentandrás ismét!

Most pedig az eredmények:

Óvodás korcsoport: 1.Szentesi Junior FC, 2. Szarvas FC, 3. Kunszentmárton KÁMK –Ficánka csoport, 4. Békésszentandrás Hunyadi MSE, 5. Csabacsűd SE
Gólkirály: Tomcsik Zétény – Szentes
Legjobb mezőny játékos: Laczkó Máté – Kunszentmárton
Legjobb helyi játékos: Légrádi Máté

U-9-es korcsoport: 1. Szentes Junior FC, 2. Szarvas FC, 3. Csabacsűd SE, 4. Békésszentandrási Hunyadi MSE / B csapat, 5. Békésszentandrási Hunyadi MSE / A csapat
Legjobb kapus: Pusztai Botond-Szarvas
Gólkirály:Papp Patrik –Szentes
Legjobb mezőny játékos:Kerekes Sándor- Csabacsűd
Legjobb helyi játékosok: Szabó Norbert (kapus A csapat), Kopasz Péter B csapat

U-11-es korcsoport: 1. Szentesi Junior FC, 2. Szarvas FC, 3. Békésszentandrási Hunyadi MSE, 4. Csabacsűd SE
Legjobb kapus: Bakula Boldizsár – Szarvas
Gólkirály: Csípai Márk – Békésszentadrás
Legjobb mezőny játékos:Kordás Bálint – Szentes
Legjobb hazai : Vámosi Gergő

Eredményeikhez gratulálunk!

Nagy Gáborné –sportkoordinátor

Elbúcsúztak a Székely végzősei is

Viharos győzelem: 8:0-ra nyert a Szarvasi FC