Connect with us

Csabacsűd

Kapunyitogatás Csabacsűdön

Játszóházzá alakult kedden délután a csabacsűdi művelődési ház és annak udvara a Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Irodája munkatársainak jóvoltából. Lipták-Belányi Barbarától, az NMI kulturális koordinátorától megtudtuk, hogy a “Kapunyitogató” elnevezésű programsorozatuk célja a kistelepülések kulturális programkínálatának bővítése, közösségi összefogás, helyi közösségek megerősítése, hagyományápolás, mely egyszerre érték őrző és érték teremtő munka. E programsorozat részeként érkeztek Csabacsűdre, ahol nagyon fontos szerepet kapnak a helyi értékek, és egyből elsőként említette a Csabacsűdi Szlovák Kört, majd a Foltvarrók Baráti Körét, ill. a Csabacsűdi Hagyományőrző Népdalkör és Citerazenekart, akik aktívan ki is vették a részüket a délutáni programokból.

Molnár József polgármester köszöntője után a színpadot, a kultúrház helyiségeit és udvarát birtokba vehették a gyerekek. A színpadon fellépett a népdalkör és a citerazenekar, ill. a Körösmenti Néptáncegyüttes akiket a Suttyomba Zenekar kísért, de a délután folyamán sor került színpadi előadásra is.

A színpadi programelemeket a Békés Megyei Népművészeti Egyesület tagjainak segítségével játszóházi foglalkozás és mesterség bemutatók egészítették ki. A játszóházban gyöngyfűzés és mézeskalács díszítés várta az alkotni vágyókat, a mesterség bemutatók keretében pedig a faművességbe és a bőrművességbe kaphattak bepillantást kicsik és nagyok. Az udvaron animátorok várták a gyerekeket, ahova a 77 magyar népmese ihlette interaktív játszóteret varázsoltak, és ahol célba dobásban, gólyalábakon, sárkányölésben, gyümölcsszedésben próbálhatták ki magukat a résztvevők.

A művelődési házban a csabacsűdi szlovákok tiszteletére berendezett emlékszobában Gömöri Jánosné kalauzolta az érdeklődőket.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Dönt a csabacsűdi testület (Fotó: Babák Zoltán) Dönt a csabacsűdi testület (Fotó: Babák Zoltán)

A közösségi együttélés szabályairól rendelkezett 2020-ban elsőként a csabacsűdi testület

Csabacsűd

Fotó: Hegedűs Éva Fotó: Hegedűs Éva

A jubileumok jegyében telik 2020 Csabacsűdön

Csabacsűd

Molnár József (Fotó: Hegedűs Éva) Molnár József (Fotó: Hegedűs Éva)

Molnár József: Értékeljük karácsonyt olyan múló pillanatként, amely később örömteli emlékké válik

Csabacsűd

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Meggyújtották a második gyertyát is Csabacsűdön

Csabacsűd

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect