Connect with us

Békésszentandrás

Gajdos Attila: a beruházások állatorvosi lova ez a városrehabilitáció

Gajdos Attila és Samu Tamás Gergő

Több témát is érintett Samu Tamás Gergő és Gajdos Attila hétfői sajtótájékoztatóján.

A kistérség 420 millió forintos szilárdhulladék kezelésére szóló projektjének kivitelezési munkáit egy olyan cég nyerte, aminek a vezetője Békés városában fideszes önkormányzati képviselő – kezdte Samu Tamás Gergő.

– Érdemes lenne a kistérség és Szarvas vezetésének is tisztázni azt, hogy milyen okok vezettek oda, hogy egy Fideszhez köthető cég került ki egy ilyen pályázatból. Úgy gondoljuk, hogy a közpénzek folyósításának a rendszerénél nem annak kellene dominálni, hogy melyik cég vagy cégvezető milyen pártállású, hanem az ár az ami fontos, a hatékonyság és a szakértelem, a hozzáértés lenne a fontos – mondta Samu Tamás Gergő.

Gajdos Attila először a Polgárőrségnek gratulált elért eredményeikhez. Javasolta, hogy a mezei lopások megelőzésére egy éjjel látó készüléket kellene beszerezni számukra.

Köszönetet mondott az állatvédőknek, akik a KOMÉP gyepmesteri telep kutyáinak segítettek jobbá tenni életüket.

Vége van a választásoknak, a startmunkaprogramra kevesebb pénz lesz, mondta. Ő azt tartaná fontosnak, hogy több piaci munkahely jönne létre, nem

az hogy közmunkában foglalkoztassanak százakat. Nagyon kevés, mintegy 5% az innen a gazdaságba kerülő munkaerő aránya.

– Május 1-én elmentem az ügyeletre, és személy szerint meggyőződtem arról, hogy nem volt orvos – mondta Gajdos Attila. – Ezt mindenképpen rövidre kell zárni, és nem várni, hogy valami tragédia történjen a városban. A bürokrácia útvesztőjéből ki kellene kerülni, személyesen meg is kérem a Jegyző urat, hogy intézkedjen ebben a kérdésben, ne húzódjon hónapokig a felmondás… és a legalkalmasabb nyerje meg.

– Burleszkfilmbe illő cirkusz ami itt történik – mondta a városrehabra kanyarodva Gajdos Attila. Végig gondoltam. Egyrészt drága, 600 millióval többe kerül már, mint azt beterveztük és az már a város költségvetéséből megy. Valamennyire felesleges, a munkahelyek legyenek az elsődlegesek. El is húzódik és rossz minőségben valósul meg. A beruházások állatorvosi lova ez a városrehabilitáció, mondta Gajdos Attila.

– Az már másik kérdés, hogy én a színösszeállításokat sem tartom jónak, meg mostanában megjelentek valamilyen csiricsáré virágtartók, nem tudom, hogy azt ki találta ki. Remélem, hogy a városi főépítész figyel ezekre, hogy azért valahogy kinézzen az a város.

Zárásul tájékoztatták a sajtót, hogy hétfőn este indul az EU parlamenti választásokra a kampányuk.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Fotó: gallicoop.hu Fotó: gallicoop.hu

Kezdjük pulykahússal a napot!

Gazdaság

A képek Szarvasi FC-Békéscsaba 1912 Előre mérkőzésen készültek (Fotó: Babák Zoltán) A képek Szarvasi FC-Békéscsaba 1912 Előre mérkőzésen készültek (Fotó: Babák Zoltán)

Csabai sikerrel zárult az U9-esek Szarvas Kupája

Sport

Szarvasi hallgatónak lenni különleges

Oktatás

Fotó: Hegedűs Éva Fotó: Hegedűs Éva

Több mint hetven program várja a szentandrásiakat 2020-ban

Békésszentandrás

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect