in , ,

Nem volt sansz a tavasz bajnoka ellen

Az OB III-as csapatbajnokság eső mosta nyitó hétvégéjéről elmaradt mérkőzést pótoltak vasárnap a szarvasi teniszezők. Túl sok sikerélményben nem volt részük a hazaiaknak, hiszen a kiskunhalasi rivális alighanem egy osztállyal feljebb is megállná a helyét, a „fél távnál” ugyanis veretlenül vezeti a mezőnyt. Szingliben egyedül Bencze Tamásnak volt esélye meccset nyerni, azonban a döntő szett rövidítésében ő is alulmaradt tehetséges, ifjú ellenfelével szemben.

A megyei bajnokságban szereplő második számú együttesnek szombaton nem volt szerencséje Békésen. Úgy vesztett 5:4-re, hogy Némedi Balázs megsérült, emiatt feladni kényszerült a szinglijét, ráadásul ezáltal egy páros is elúszott. A vasárnapi meccsre az OB III-as gárda meccse végett felcserélték pályaválasztói szerepet a Vésztővel, de az összecsapás elmaradt, mert létszámhiányra hivatkozva nem utaztak el a szarvasiak.

Szarvasi TC–Halasi TC 0:9

OB III-as csapatbajnoki teniszmérkőzés, Szarvas.

Az OB III-as csapatbajnokság tavaszi végeredménye: 1. Halasi TC 10 pont (38-7), 2. Szeghalmi TC 8 (29-16), 3. Szeged VTK 6 (32–13), 4. Szarvasi TC 4 (13-32), 5. TSZSK Gyula II. 2 (16-29), 6. Orosházi VTK II. 0 (7-38).

Békési TC–Szarvasi TC II. 5:4

Megyei csapatbajnoki teniszmérkőzés, Békés. Szarvasi győztesek: Eckert Roland (1.), dr. Parczen Domokos (3.), valamint az Eckert, Darvas Krisztián (1.), és a dr. Parczen, Grunner Benedek (2.) páros.

A Vésztői TC–Szarvasi TC II. mérkőzés elmaradt, mert a szarvasiak nem tudtak kiállni:

A bajnokság állása: 1. Sarkadi Kinizsi TE 8 pont (34:11, 5 mérk.), 2. Mezőberényi TC 8 (33:12, 5), 3. Békéscsabai ETK II. 8 (37:17, 6), 4. Vésztői TC 6 (27:18, 5), 5. Szarvasi TC II. 4 (16:20, 4), 6. Békési TC 4 (13:23, 4), 7. Orosházi VTK III. 2 (18:36, 6), 8. Sarkadi Lendület SE 0 (2:43, 5).

Elénekelték Melis György kedvenc nótáit

Mi is az a kompetenciamérés?