in , , ,

Vadnyugati táncbohózat a Körös partján

Az előző években elkényeztette a közönséget a Magyar Teátum és a Jókai Színház a táncprodukciókat illetően. Az ExperiDance, az Egri GG Tánc Színház más más műfajban, de azt a fajta táncot hozta el Szarvasra, amit táncnak balettnak hiszünk. Pénteken este a Pécs Balett művészei ”A Jó, a Rossz, és (Csúf) COLOS” című vadnyugati táncbohózatot táncolták el, amit a III. Magyar Teátrum Fesztivál harmadik előadásaként mutattak be a Vízi Színház színpadán.

A péntek este bemutatkozott Pécsi Balett egy teljesen más műfajt mutatott meg, a táncbohózatot, ami számomra újdonság. Ráadásul western stílusban. Bevallom western filmeket nem néztem, megálltam a Volt egyszer egy vadnyugat-nál. Az előbbiektől függetlenül kíváncsian vártam levesznek-e a lábamról a Pécsi Balett táncosai.

Nos az elején volt pár jelenet, ami nem biztos, hogy feltétlen szükséges volt, de ezeket elfelejtve maga az összkép jó volt. A történet középpontjában egy temetőben található sírba rejtett nagy rakás arany áll. Négy térképet kell megszerezni, a Jónak, a Rossznak és a Colosnak, hogy hozzájussanak a kincshez. A térképvadászat közben volt kocsmai verekedés, bab-evés, párbaj, lovaglás, voltak indiánok, voltak lány kowbojok, volt szerelem, mindez a tánc nyelvén, vagyis a nézők valóban a vadnyugat közepén találták magukat. A történet végére összejön mind a négy térkép így a kincs is, de mindenki maghal.

Aki szereti a western filmeket és a táncot, az többre értékelhette a produkciót nálam. De a témától eltekintve a koreográfia, nagyon jó volt a lovaglás, a verekedések, a zenész éneke és tánca, az indán tánc, vagy a három főszereplő bemutatása nekem nagyon tetszett. Ennek következménye az is, hogy a táncosok nagyon jók voltak. (Ráadásul egy estét végigtáncolni mezítláb, ilyen hideg estén nem lehetett könnyű.)

A leírtakból látható, hogy vegyes érzésekkel jöttem el a színházból, de nem bántam meg, hogy megnéztem a Pécsi Balett művészeit. Mindig kell az új, mert az este is bizonyította, hogy azért mert a téma nekem nem jön be, attól még a kivitelezés és a végeredmény lehet nagyon jó és lehet szórakoztató az előadás.

A zene Ennio Morricone dallamaival segített megteremteni a vadnyugat hangulatát. A díszlet és jelmeztervező Kiss Julcsi, dramaturg Vidákovics Szláven és Vincze Balázs. Koreográfus Vincze Balázs Harangozó- és Imre Zoltán-díjas. Rendező: Vidákovics Szláven.

A táncosok:

A Jó: Dóri István

A Rossz: Molnár Zsolt

A Colos: Koncz Péter

Szerelmes lány: Ujvári Katalin

valamint: Czebe Tünde, Domoszlai Edit, Harka Máté, Kerekes Soma Lőrinc, Matola Dávid, Szabó Márton és Tuboly Szilárd

Vissza a pincébe

Szülők, nagyszülők és a gyerekek rúgták a bőrt az első családi sportnapon