in ,

Kiállítás nyílt az alkotótábor terméséből

Pljesovszki Mihály intézményvezető-helyettes köszönte meg a rájuk áldozott időt és törődést az egyhetes alkotótábor tanárainak és segítőinek, Fabó Évának Dombovári Zitának, Fonád Zoltánnak és Abonyi Nórának, annak a kiállításnak a megnyitóján, ami pénteken nyílt meg a Trefort Ágoston Általános Iskola egyik termében a kézműves foglalkozások terméséből.

– Minden nap más és más mesterség alapjaival próbáltuk megismertetni a gyerekeket. Nyilván, ezek nagyon alapok, hiszen ez a pici idő nem elég arra, hogy ezeket megtanulják – mondta Dombovári Zita.

Hétfőn a fazekasmesterséget, kedden a takácsmesterséget, próbálták ki a gyerekek. Szerdán egy kiránduláson vettek részt a pályázat jóvoltából, amikor Kecskeméten voltak a Szórakaténusz Játszóházban. Csütörtökön több mindent kipróbáltak, ill. a szerdai élményeiket dolgozták fel, míg a péntek gyöngyözéssel telt.

– Külön felhívom a figyelmet, hogy nagyon-nagyon szép festmények és rajzok születtek, ami azért különleges nekünk, mert erre nem szántunk külön napot. Olyan szép emlékképek születtek a szerdai kirándulásról, amit szintén ajánlok figyelmükbe – hívta fel a figyelmet a kiállítás tematikán kívüli részre a tábor vezetője.

Vélemény, hozzászólás?

A kuláküldözés áldozataira emlékeztek a szentandrásiak

Kuli István ötödik lett, Homonnai Luca egy tizeddel maradt le az EB-dobogóról