in ,

Esőisten siratta az aratónapot

Ebben a formában utoljára rendezték meg az aratónapot Ezüstszőlőben, árulta el Závoda Ferenc az elmúlt hétvégén. Erre reagálhattak az égiek, mert bár egész nap esett az eső, talán ekkor kezdett rá a legjobban.

A hagyományőrző gazdák LEADER forrásból mintegy 10 millió forintot nyertek a Hodálik Pál elnökölte Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesületen keresztül egy szabadtéri kemence és köré közösségi tér kialakítására. Ennek az alapkőletételével kezdődött a rendezvénysorozat. Az eseményre eljött Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség vidékfejlesztésért felelős államtitkára, aki elmondta, hogy egy kis faluból származik, ahol szintén épült egy kemence. Azóta igyekeznek a rendezvényeiket ennek a melege köré szervezni.

A XVII. Aratónap díszvendége a felvidéki Martos küldöttsége volt, amit Erdélyi Zoltán vezetett. A vendégek egy újabb emlékoszlopot hoztak ajándékba, amit az Összetartozás parkban állítottak fel. A leleplezését megelőző beszédek során a küldöttség vezetője a következő magyarázatot fűzte a kopjafához.

– A fejfa magán hordozza Martos jeleit és motívumait, amik mind a mai napig emléktárgyaink díszítőelemei. Azokat a motívumokat, amik hasonmásait az őshazában is fellelték, ugyanakkor szimbolizálja megmaradásunkért folytatott harcunk eltökéltségét melyben a hit, a szeretet és a remény, ahogy Pál apostol mondja, nagy szerepet játszik. Hisszük, hogy van célja a létezésünknek, idegen ország fennhatóságának, hiszen a föld az őseinké. Él bennünk a remény, hogy amit eleink két kézzel alkottak, verejtékükkel építettek, nem veszik el, hanem utódainak őrzik örökségüket.

Az ünnepi aktus után kölcsönös zászló-ajándékozások következtek. Kónya István, a Békés Megyei Közgyűlés alelnöke egy megyezászlót és egy címeres nemzeti lobogót adományozott a martosi küldöttség vezetőjének, míg Erdélyi Zoltán egy martosi trikolort hozott ajándékba Závoda Ferencnek.

A nyitóünnep után a martosiak bemutatkozó műsorát láthatták az eső ellenére Ezüstszőlőbe kilátogató érdeklődők.

Vélemény, hozzászólás?

Nehéz pályán zajlott az akadályhajtás Szentandráson

Esőnappal nyitott, de repülőrajtot vett a Cervinus Művészeti Fesztivál