in , , ,

Esőnappal nyitott, de repülőrajtot vett a Cervinus Művészeti Fesztivál

Tatár Bianka és Polák Ferenc Holle anyóból vett duettjével kezdődött a fesztivál nyitógálája, amit az előjelzések miatt a Cervinus Teátrum színháztermébe tettek át a szervezők. Hasonlóképpen is folytatódott az ünnepi esemény. A színpadra Babák Mihály polgármester, a város, és Csasztvan András, a Cervinus Teátrum direktorának összeszokott duettje lépett, hogy közösen emlékezzenek a 15 évvel ezelőtti időkre, amikor színházat álmodtak Szarvasra.

Azok a színház irányában elkötelezettek, akik a szakadó eső ellenére eljöttek a nyitórendezvényre, ízelítőt kaphattak a Cervinus Teátrum új darabjából, a Csodaszarvasból. Elsőként Dósa Zsuzsát és a női tánckart láthatták a Tulipándallal, majd Nádházy Pétert Nimród dalával. Harmadikként a Duna Művészegyüttes állt a nézők elé a tűztánc című koreográfiával. A látottak alapján kár lenne kihagyni. Szerencsére sokan így is gondolják, mert a szombati ősbemutatóra már a belépők 80 százaléka elkelt, így a szervezők a pénteki nyilvános főpróbára is megnyitották a pénztárt.

Az est második felében Derzsi György Sárdy-estjét élvezhették végig a nézők. A Szerelmem, Sárdy monodrámának ez volt az 50. előadása. A bemutató óta Európa több országába is eljutott vele a Cervinus Teátrum művésze. Külön öröm volt számára, hogy a félszázadikat épp Szarvason adhatta elő.

A programban ma a Bál a víz fölött jótékonysági est szerepel. Remélhetőleg az eső engedi a szabadtéri bálozást.

[event-list cat_filter=cervinus-muveszeti-fesztival show_details=single_event_only]

Vélemény, hozzászólás?

Esőisten siratta az aratónapot

Citera, harmonika, furulya bánatra és boldogságra