Cairns-Lengyel Henriett: Jó lenne itt maradni!

Cairns-Lengyel Henriett

Megfáradt tekinteteket, reményt és akarást látott a szarvasiak szemében Cairns-Lengyel Henriett. Ez volt az egyik ok, amiért úgy érezte, Szarvasra kell jönnie. Az Újtemplomi Evangélikus Egyházközség új helyettes-lelkésze augusztus elsejével kezdte meg a városban a szolgálatot. A pécsi származású lelkipásztor korábban több kisebb településen, Bonyhád-Majoson, Béren és Kötcsén is dolgozott, az utóbbi években pedig egy skóciai középiskolában tanított, valamint testi-szellemi fogyatékos gyerekeknek segített. Az új lelkészt választásának okairól és terveiről kérdeztük.

– Miért döntött Szarvas mellett?

– Férjemmel Skóciában éltünk, mielőtt a döntés megszületett. Mindketten tanárként dolgoztunk, de egyikünknek sem tetszett a kinti oktatási rendszer, ill. hosszútávon nem láttuk a jövőnket megalapozottnak. Mivel párom már élt korábban Magyarországon, elgondolkodtunk azon, mi lenne, ha visszajönnénk. Kb. egy éves mérlegelés után hoztuk meg a döntést, hogy Magyarországot választjuk. Felvettem a kapcsolatot a püspökökkel, akik biztattak és támogattak. Végül két helyről kaptam ajánlatot: Szarvasról és egy Veszprém megyei közösségből. Ez utóbbi teljesen olyan volt, mint a korábbi helyem, amit imádtam. Mégis valamiért úgy éreztem, hogy mást kellene csinálnom. Amikor kiderült, hogy Szarvas evangélikus gimnáziummal is rendelkezik, az angol nyelvtudásomat is tudom kamatoztatni, valamint új lehetőségeket is nyújt a gyülekezet, megerősödött bennem a döntés. Hosszasan imádkoztam és minden alkalommal azt a választ kaptam, hogy Szarvasra kell igen mondanom.

– Nem tart a feladat nagyságától és nehézségétől? Bizonyára hallott róla, hogy az utóbbi három évben két lelkésztől kellett megválnia a szarvasi gyülekezetnek.

– Nem tartok. Mindig is kedveltem a kihívásokat és úgy gondolom, hogy nem a helyzet, hanem az emberek alapján kell megítélni egy közösséget. Azon fogok munkálkodni, hogy megismerjem az itt élőket és olyannak ismerjem meg őket, amilyenek valójában és nem olyannak, amilyenné ez a helyzet tette őket. Az elmúlt néhány nap tapasztalata alapján úgy látom, hogy egy nagyon jó közösségbe kerültem, ahol mindenki igyekszik, tele van reményekkel, előre akar lépni és nem hátra.

– Nagyon rövid időről, mindössze néhány napról beszélünk, de látja-e már a megoldandó feladatokat, problémákat?

– Még nem. Érzéseim vannak. Egy erőskezű vezetőre van szükség és meg kell találni azokat az embereket, akikkel együtt lehet dolgozni. Ehhez azonban időre szükség. Mindenkinek az erősségére és a segítségére támaszkodva kell elindulni az úton. Sok beszélgetésre és diplomatikus megközelítésre lesz szükség. De úgy gondolom, minden közösségben adódnak problémák, konfliktusok. Az itt élő emberek pedig, úgy érzem, tovább akarnak lépni.

– Mégis ketten már meghátráltak a feladat elől és új utakra léptek. Ön mennyi erőt érez magában?

– Elég sokat. És Istentől kapom. Ha Isten ide vezetett, meg volt rá az oka. Ő megadja az erőt és a bölcsességet ahhoz, hogy a helyzetet kezelni tudjuk.

– Hogyan lát neki a nagy munkának? Hogyan próbálja megszólítani a szarvasiakat?

– Én a személyes beszélgetések híve vagyok. Szeptemberben családlátogatásokba kezdek, lelkipásztori beszélgetéseket folytatok. Úgy érzem, hogy erre korábban nem volt idő. Pedig ez vezethet oda, hogy jobban megismerjem a híveket és fordítva. Emellett még várhatóan az idei évben egyesül az ótemplomi és az újtemplomi gyülekezet, így nagyobb lesz az átjárhatóság és a közösség. Ennek ellenére szeretném az újtemplomi gyülekezetet is tovább építeni, az igehirdetések, a látogatások és az közösségi alkalmak segítségével, ami nem hívő lakosság felé is nyitást jelenthetne.

– Mindenképp újszerű az is, hogy egy hölgy került lelkipásztorként az Újtemplomhoz. Mi az a szemlélet vagy filozófia, amit képviselni szeretne?

– Én annak a híve vagyok, hogy saját magamat adjam. Nekem nincs két külön arcom: a magánemberé és a lelkészé. Amit látnak, azt kapják: egy nyitott, őszinte személyiséget. Az én filozófiám, hogy fogadjuk el egymást és szeressük egymást. Nem vagyunk egyformák, de mindenkit olyannak kell elfogadni, amilyen, hiszen Isten is így fogad el bennünket.