in , ,

Foci: lesz-e második része a “nagy menetelésnek”?

Edzésen

A nyári szünet után ma délután 17 órakor indul a labdarúgó szezon a megyei első osztályban, ahol a Szarvasi FC a Gyomaendrődi FC-t fogadja.

Mintegy két-három hete, mikor az elnökséggel egy edzés előtt beszélgettünk a szarvasi foci helyzetéről, érkezett az első olyan játékos, akivel tárgyalásban állt az egyesület, és aki át is öltözött. Akkor kiderült, hogy a Szarvasi FC nem túl vonzó egy játékos számára.

Előzmény

A 2011/12-es idény végén, amikor a csapat kiesett az NBIII-ból és a megyei első osztályban kezdett, sok, addig meghatározó játékos elment máshová játszani, és Somogyi János edzőt Rétes Pál váltotta a kispadon. A csapat a 2012/13-as idény őszi szezonját az első helyen zárta. Csak “nagy menetelésként” emlegetjük azt az őszt, amikor öröm volt nézőnek, játékosnak, edzőnek lenni. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy érdemes-e engedni a kísértésnek, és magasabb osztályban szenvedni, vállalni a pofonokat, vagy a helyén játszatni a csapatot, és élvezhető mérkőzéseket produkálni nézőnek, játékosnak, edzőnek.

Sajnos sok szarvasi ma a szomszédokat erősíti, de sokan elmenetek messzebbre is jobb ajánlatok miatt, hangzott akkor el. A jobb ígéretek azonban több esetben azonban csak ígéretek maradtak, de ez kihatott az idei igazolási szezonra is. Voltak elmenők, és meg nem valósult remények is. Sajnos az ifiből történő feláramoltatásnak is a létszámgondok miatt akadályai vannak. Ennek ellenére sikerült néhány új szerzeménnyel kerekké tenni az idei összeállítást.

Rétes Pál edzőt kérdeztük, milyen játékosok érkeztek a csapathoz:

– Az utolsó héten sikerült Zsíros Pétert a Gyomaendrődtől igazolni. Ő a baloldali középpályás posztján fog játszani. A Nagyszénás SE-től érkezett Szikora Milán és Kukovecz Dániel, mindketten belső védők. Kiri Mihály mellé Pajkó Pétert sikerült visszaigazolnunk Fábiánsebestyénből – árulta el kérdésünkre a Szarvasi FC edzője.

Ma 17 órától kiderül, hogy hogyan sikerült a vérfrissítés, lesz-e a nagy menetelésnek második része.

A képek az edzésen, ill. a Makó elleni mérkőzésen készültek.

Vitaminnap eső előtt, eső után

Moszkva: Dombvári Bence futamgyőzelemmel jutott a döntőbe 500-on