G.E.
Szerda este a gyermekeké volt a Vízi Színház nézőtere és persze azoké a felnőtteké, akik szeretik a mesét, és Weöres Sándort. Tarsoly Krisztina által írt és összeállított mesejáték Weöres Sándor verseire épült és a „Bóbita-fantáziák” címet kapta. A versek között voltak ismert és – ahogy a szinopszis fogalmaz – „elveszett” költemények is. A mese négy manóról szól, akik az ötödik manó keresésére indulnak, aki elvesztette szárnyát, hangját és színét. A mese végére persze minden rendben lesz és feltűnik a hatodik szereplő is – a kisgyerek, – aki azt hiszi megbántotta Pillát, a kedvenc manóját, Pilla pedig azt hiszi ő bántotta meg játszótársát, ezért ment el. A történet a kicsiknek megfelelő mondanivalóval nagyon jó volt. Bevallom felnőttként is kellemes előadást láttam. A manók labdáznak, megsértődnek, durcásak, de kiengesztelik egymást, örülnek, tanakodnak, de tudják csak együtt kereshetik meg társukat Pillát, akinek szüksége van rájuk. A manókról csak annyit: “Attól, hogy valamit nem látsz, az még nem jelenti azt, hogy nem is létezik.”
Nos, a „színészmanóknak” minden elismerésem, hogy a harminc fokban beöltözve játszották végig az előadást, nem lehetett könnyű. Kajla, a piros manó: Presits Tamás, Mala, zöld manó: Czitor Attila, Hablaty, kék manó: Bíró Gyula, Labdacs, sárga manó: Tatár Bianka, Pilla, lila manó: Köböl Lilla szh. Mindezt könnyedén, mosolyogva, természetesen, ahogy egy manóhoz illik. Nagyon jó volt Fekete Péter játéktere, a hófehér körhinta, a földgömb labda. A jelmezeket Petrovszki Árpád találta ki. Jó ötlet, hogy minden manónak külön színe volt. (Persze lehet, hogy ez természetes a manóknál!) A dalok Vitéz László munkája. Hangszerelés, effektek: Király Péter. Rendezte: Tarsoly Krisztina.
Tarsoly Krisztina, aki kétéves kisfiával Bencével eljött Szarvasra, nem véletlen, hogy a mesék felé fordul egyenlőre, hiszen most minden percét kisfia tölti ki. A gyermekek pedig nagyon fogékonyak a dallamos versekre, amilyenek Weöres Sándor versei.
A fotókat Berec Zsolt készítette.
