in ,

Mindent vittek: a csabacsűdi gasztronómia nagy diadala volt az elmúlt hétvége

Csanádapácán a VIII. Kakasfesztiválon és a XVI. Gyomaendrődi Halfőző Versenyen járt a Csabacsűdiek Baráti Köre a hétvégén, tudtuk meg Jansik Györgynétől, az egyesület elnökétől. Mivel mind a két fesztiválon szerettek volna részt venni, a kör ketté osztódott, hogy eleget tudjanak tenni mindkét meghívásnak.

– Mind a két rendezvényen részt szeretett volna venni a csapat, ezért két részre oszlottunk. A nagyobb fele Gyomaendrődre ment, Csanádapácára kicsit kevesebben – mondta az egyesület elnöke. Nem volt rossz döntés.

– A csanádapácai Dohánylevél Egyesület hívott meg minket a csanádapácai önkormányzat szervezésében lebonyolított Kakasfesztiválra. Nem első alkalommal vettünk részt ezen a rendezvényen. Igaz, nem nagy létszámmal jelentünk meg, de úgy érezzük, hogy Csabacsűd és az egyesület hírnevét öregbítettük, mert elhoztuk az arany fokozatot a kakaspörkölt kategóriában.

Gyomaendrődre sem mentek hiába a csabacsűdi szakácsok. Ha vízpartja nincs is, bebizonyították, hogy nem ezen múlik a halételek készítésének tudománya. Körösi-Tiszai halászlé kategóriában I. helyet szereztek, valamint arany fokozatra minősültek, csakúgy, mint az Egyéb halétel kategóriába. Ha már ott voltak, elhozták a közönségdíjat is, így ők lettek az verseny abszolút győztesei is.

Vélemény, hozzászólás?

26. alkalommal rendezték meg a Szent István-napi távúszást

A második legerősebb pártként indította kampányát a Jobbik