in , ,

A szerencse döntött: szerencsére a csabacsűdiek javára

A Méhkeréki SE csapatát fogadta vasárnap délután a Csabacsűd SE. Egy gól nélküli és meglehetősen unalmas első félidő után, a második félidő 8. percében vezetést szereztek a vendégek. Egy jobbról kapura küldött labda a felső lécről a gólvonalra pattant. A csabacsűdi védő megpróbálta kiollózni, de nem sikerül. Az ismételten felpattanó labdába Vígh Norbert vetődött fejelni. Onnan már lehetetlen volt kihagyni. 0–1.

6 percet kellett várni az egyenlítésre. Borgulya Tamás érkezett jól egy középre adott labdára, amit kapura továbbított és gól is lett volna, de az adminisztráció Balogh Zsolt öngóljának könyvelte el, mert az útjába eső/vetődő vendégjátékos hátáról került a kapuba.

A 76. percben Kis Mátyás lőtt kapura, ami egy védőn irányt változtatva a hálóban kötött ki. Ezzel a góllal Kiss be is állította a végeredményt, igaz hajszálon múlt a három pont, mert a 88. percben a vendégeknek Telek játékvezető nem adott meg egy büntetőt. Helyette a sértettnek, Sztojka Ádámnak kiosztotta második sárgáját, amivel idő előtti tusolásra jogosította fel.

A megyei I. osztályt a 4. forduló után a Szarvasi FC vezeti 10 ponttal. A szarvasiakat mindössze egy pont hátránnyal három csapat, köztük gólkülönbséggel a 4. helyen álló Csabacsűd SE követi.

Csabacsűd SE–Méhkeréki SE 2–1 (0–0)

Csabacsűd, 400 néző. V.: Telek.

Csabacsűd: Nagy Zoltán – Bakró Géza, Petykó Adrián, Varga Tamás, Kis Mátyás, Sovány Pál, Szilágyi Dániel (Sonkoly Lajos), Borgulya Tamás, Szilágyi Balázs (Gombár Attila), Gulyás Ádám (Virág Imre), Lós István. Játékos-edző: Varga Tamás, Szilágyi Balázs.

Méhkerék: Patka György – Lukucz Mihály (Balog Zsolt), Lukucz István, Sós Máté, Repisky Dániel, Ruzsa Szabolcs (Balogh Árpád), Komlósi Miklós, Sztojka Ádám, Berényi Tibor, Kovács György, Knyihár Dániel (Vígh Norbert). Játékos-edző: Berényi Tibor.

Gólszerző: Balog Zs. (62., öngól), Kis M. (76.), ill. Vígh (59.). Kiállítva: Sztojka (88.)

Ifjúságiak 3–2-re nyertek Sándor János, Viszkok Gábor és Fabó Bence góljaival.

Vélemény, hozzászólás?

Egy új fejezet kezdete

Civil kezdeményezés: plakátszaggatás helyett fair play