Connect with us

Subscribe

Csabacsűd

A jövőbe ruháztak be Csabacsűdön

A csabacsűdi óvodások kis műsorával kezdődött a Hársliget Óvoda új tornaszobájának átadója pénteken.

– Ünnep ez a mai nap számunkra. Ünnep, mert egy olyan fejlesztést adunk át, ami a jövő generációinak a célját szolgálja. Önkormányzatunk képviselő testülete az elmúlt év végén úgy döntött, hogy a 2014 áprilisától induló közfoglalkoztatási helyi értékteremtő program keretén belül pályázik az egészségház, az idősek klubja külső felújítására, és a nevesített feladatok között neveztük meg a Hársliget Óvoda emeleti tetőteraszának beépítését azzal a céllal, hogy itt egy foglalkoztató helyiség kerüljön kialakításra – mondta Molnár József polgármester megnyitó beszédében.

A program támogatásra került a munkaügyi központ részéről, aminek keretében négy fő szakmunkás és hat fő segédmunkás foglalkoztatására nyílt lehetőség. A 4,4 milliós összköltségvetésű fejlesztés tartalmazta az anyag, a bér, a járulékok, a tervezés és a műszaki ellenőrzés költségeit, és amibe belefért kb. 500 ezer forintnyi anyagbeszerzés is. Az önkormányzat részéről 2,4 millió önerőt igénylő beruházás eredményeképp kialakításra került egy 45 négyzetméteres foglalkoztató helyiség és egy mini, 4 négyzetméteres szertár is.

Dr. Nagy Ágnes Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja igazgatónője örömét fejezte ki, hogy itt lehet, mert már sokat hallott arról, hogy Csabacsűdön milyen hasznos közfoglalkoztatási programok valósulnak meg. A megyében legendássá vált buszmegállók gyártását említette jó példaképp, és ahogy a településre érkezve kiszállt az autóból, megállapította, hogy a polgármester igazán gondos gazdaként viseli szívén a település sorsát. Jelen beruházást látva örömmel nyugtázta, hogy a közfoglalkoztatás is rendben van, és ami önmaga is cáfolat azokra a vádakra, hogy a közfoglalkoztatottak nem végeznek értékteremtő munkát. Megemlítette, hogy egyrészt a gazdaság élénkülésének, másrészt a közmunkaprogramnak köszönhetően 16 ezerre csökkent Békés megyében a munkanélküliek száma, ami 22 éve nem volt ilyen alacsony.

A nemzeti színű szalag átvágásában Molnár József polgármesternek és az intézményfenntartó társulás tagönkormányzata képviselőjének, Örménykút polgármesterének, Szakács Jánosnénak Dankó Béla országgyűlési képviselő és dr. Nagy Ágnes segített, ami után a Hársliget Óvoda gyerekei egyből birtokba is vették a tornaszobát.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Fotó: Hegedűs Éva Fotó: Hegedűs Éva

Összeállt Csabacsűd éves programterve

Csabacsűd

Molnár József polgármester, Válkovszki Mihály, a szlovák önkormányzat elnöke, és Kasikné Csík Zsuzsanna jegyző (Fotó: Hegedűs Éva) Molnár József polgármester, Válkovszki Mihály, a szlovák önkormányzat elnöke, és Kasikné Csík Zsuzsanna jegyző (Fotó: Hegedűs Éva)

Megkezdte éves munkáját a Csabacsűdi Szlovák Önkormányzat

Csabacsűd

Fábri Melinda Fábri Melinda

Fábri Melinda: Egy könyvtárban sosem lehet unatkozni

Csabacsűd

Fotó: Hegedűs Éva Fotó: Hegedűs Éva

Disznóvágással búcsúztatta az óévet a Csabacsűdiek Baráti Köre

Csabacsűd

Hirdetés

Advertisement

Archívum

2014. szeptember
h k s c p s v
« aug   okt »
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Kategóriák

Friss

Connect
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!