in ,

Harmadik alkalommal szervezték meg az e-hulladék begyűjtését Csabacsűdön

Mintegy 35 köbméternyi elektronikus hulladék gyűlt össze Csabacsűdön a Polgármesteri Hivatal udvarán, miután szórólapon, a település, ill. a Csabacsűdi Szolgáltató Nonprofit Kft. honlapján közzétették azt a felhívást, miszerint ingyenesen begyűjtik és elszállítják az elektronikus hulladékot. Válkovszki Mihály, a Kft. vezetője elmondta, harmadik éve szervezték meg ezt az ingyenes szolgáltatást, aminek keretében a csabacsűdiek legális keretek között tudnak megválni használaton kívüli vagy rossz háztartásban használatos eszközeiktől, amik veszélyes hulladéknak minősülnek, így kezelésük fokozott figyelmet igényel. A szolgáltatás ingyenes a lakosság számára is, de az önkormányzatnak sem kerül egyetlen fillérjébe sem, maximum némi üzemanyagköltségébe, ami a begyűjtés során keletkezett.

– Nem feltétlenül csak az idősebbekhez, de sok helyre ki kellett menni. Ha például valakinek volt egy fagyasztóládája, ami már nem működött, hiába volt autója, nem tudta beletenni. Ők előre jelezték nekünk, és mi elhoztuk. Sokan tudták, hogy nem lesznek otthon, mikor megyünk, ezért kirakták a bejáróra, amit megláttak a szomszédok és ők is kipakolták. Természetesen azokat sem hagytuk ott. A tegnapi (szerdai) nap arról szólt, hogy szedtük össze a holmikat.

Tavaly 15 köbméternyi, kb. egy teherautónyi háztartási gép, jött össze, az idén ennek a jó duplája. A hulladékért kora reggel érkeztek annak a szentesi cégnek a munkatársai, amelyik szakszerűen fel tudja dolgozni, különválogatni az újrahasznosítható dolgokat.

Vélemény, hozzászólás?

Egy égési sérült szarvasi kisfiú részére várnak AB RH- vércsoportú donorokat

Bemutatkoztak a szentandrási független jelöltek