Connect with us

Hírek

Családi nappal hívták fel a figyelmet a környezettudatos életre

Dankó Béla és dr. Kocsis István

Egyszer volt, hol nem volt… címmel családi napot rendezett a Békés Megye Falusi Turizmusáért Egyesület Ezüstszőlőkben, a Sárarany Szalmaportán. Az eseményt az egyesület elnöke, Dankó Béla nyitotta meg, aki először röviden bemutatta az 1994-ben alakított, azaz immár 20 éves egyesületet, ill. a családi napot.

– A mai családi napnak az a célja, hogy a környezettudatos nevelést becsempésszük egy kis szabadidős szabadidős programba, mert úgy gondolom, hogy a mai kor kihívásai között talán az egyik legfontosabb az, hogy tudunk-e a fenntartható fejlődés elvei mentén élni, tudunk-e környezettudatosan élni, tudunk-e olyan változtatásokat véghezvinni a saját életünkben, amelyek efelé mutatnak – mondta Dankó Béla. Megnyitójának mondatait alátámasztotta néhány, a hulladékok újrahasznosításával kapcsolatos megdöbbentő adattal, ami remélhetőleg nyitott fülekre talált a sorokban helyet foglaló fiatalok körében.

A hatalmas fedett terasz alatt a délelőtt folyamán a SZIE GAEK Tessedik Campusának oktatója, dr. Kocsi István és két hallgatójának, Kondacs Juditnak és Szabadkai Andreának a jóvoltából előadások zajlottak a kiskertek újraéledéséről, gyógynövényekről és gyógyteákról, ill. a kertes házakban termelődő biohulladékok újrahasznosításáról. A délután a gyerekeké volt. A Szlovák Általános Iskola Nyuszi bábcsoportja kezdte a szórakoztatásukat, de későbbiekben mesélt nekik Csasztvan Zsuzsanna és Harencsár László is.

Az udvaron felállított sátrakban helyi termékek bemutatója zajlott, szakértő vezetéssel meg lehetett tekinteni a párját ritkító füveskertet, népi játékokat kipróbálni és még sok érdekesség várta a kilátogatókat, akik között nagy számban voltak jelen az olimpiai ötpróba kerékpártúrájának bringásai.

 

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Karácsony az ezüst világban

Hírek

Ezüstösen is szép az élet…

Hírek

Tudás, tapasztalat, összetartozás

Hírek

Újraéledt a disznóvágások hagyománya Ezüstszőlőkben

Hírek

Hirdetés

Archívum

2014. szeptember
h k s c p s v
« aug   okt »
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Kategóriák

Friss

Connect