in , ,

Hatalmas siker volt Szabados-Tóthék első családi koncertje

A Szabados-Tóth család

Meghatódásának és megtiszteltetésének adott hangot Szabados-Tóthné Kozák Ilona tegnap este annak a hangversenynek az elején, amit a Szabados-Tóth család tagjai adtak a Tessedik Sámuel Múzeum dísztermében. A helyiségben elhelyezett 120-130 szék mindegyikén ültek a család és a zene barátai, akik nem csak helyből, de az ország szinte minden részéből érkeztek. Az utoljára érkezőknek már az igazgatói iroda foteljeit hozták ki, de azután már csak állóhelyek maradtak.

A színpadon négy klarinétos foglalt helyet, Szabados-Tóth Gábor, öccse László, fiai Gábor és Bálint. A sorból kilógott hangszerével Szabados-Tóth Ilona, aki édesanyja, az est háziasszony-műsorvezetője, Szabados-Tóthné Kozák Ilona szerint érezhette, hogy lesz olyan alkalom, amin kísérnie kell a férfiakat, ezért választhatta a zongorát.

Az est folyamán Händel, Brahms, Bernstein, Dvořák, Dohnányi és Weiner művek kerültek a családi zenekar kottatartóira. Minden darabot hatalmas taps kísért. Ahogy az elhangzott, Szabados-Tóthék szeretnének ebből hagyományt teremteni, és rendszeresen a közönség elé állni családi formációjukkal. A sikerük mindenképpen alapot ad eme tervüknek.

Vélemény, hozzászólás?

Családi nappal hívták fel a figyelmet a környezettudatos életre

Békésszentandráson itthon vagy