in , ,

A csabacsűdiek futottak a döntetlen után

Lendületesen kezdett a Csabacsűd SE tegnap délután, amikor a szomszédos Gyomaendrőd csaptatát fogadta. Sorra alakították ki a helyzeteket, de a 20. perc környékén takarékra kapcsoltak. Legtöbbször Lós indult meg a bal szélen és tolta középre. A 25 percben Barabás István, a vendégek kapusa nem értette meg magát a védelemmel, és olyan helyre mentettek, ahol Lós volt az úr. Be is tette középre, de Borgulya Tamás nagyon fölé lőtte. Ennek két perc múlva meg is lett a böjtje.

A gyomai Molnár Tibor elé jobbról keresztből érkezett egy labda, mit kapásból ellőtt Nagy Zoltán kapus mellett és a hálóban állt meg. A válaszra a 40. percig kellett várni. Akkor Szilágyi Balázs állt a labda mögé, hogy elvégezze a szabadrúgást. A labda középre szállt, ahol Virág Imre érkezett és taktikusan a földre fejelte a labdát. Barabás kapusnak esélye sem volt a hárításra.

Sajnos még a félidő vége előtt ismét a gyomaiak vették át a vezetést. Egy rossz kapuskigurítás Borgulya mögé ment, amit a vendégek elcsíptek és Takács János hatalmas gólt lőtt belőle.

A második félidőben hatalmas akarással játszottak a hazaiak, de annak ellenére, hogy a vendégek megroppantak, csak a vége előtt három perccel lett meg az eredménye. Virágot a tizenhatoson belül szerencsétlenül, csabacsűdi szempontból szerencsésen szerelték, Bánáthy János büntetőt ítélt, amit Borgulya értékesített. Az utolsó pillanatban a vendégek majdnem megint elmentek eggyel, de végül legalább egy pont otthon maradt.

Csabacsűd SE–Gyomaendrődi FC 2–2 (1–2)

Csabacsűd, 300 néző. V.: Bánáthy János

Csabacsűd: Nagy Zoltán – Gombár Attila, Szilágyi Dániel (69’ András Attila), Bakró Géza, Petykó Adrián, Kis Mátyás, Sovány Pál, Borgulya Tamás, Lós István (46’ Gulyás Ádám), Szilágyi Balázs (46’ Sonkoly Lajos), Virág Imre. Cserék: Hudák Roland, Varga Tamás, Bárány Renátó

Kispad: Varga Tamás játékos-edző, Hajdu István gyúró

Gyomaendrőd: Barabás – Máté, Erdősi, Takács J., Sódar (Szűcs), Bányai R., Kovács I., Barna (Kovács R.), Werle, Molnár T., Csapó P. Edző: Mazán Zoltán.

Gólszerző: Virág (37.), Borgulya (85. 11-esből), ill. Molnár T. (25.), Takács (44.).

Az ifi 8–1-re nyert Viszkok Gábor 4, Szedlják János 2, valamint Urbán Lucián és Fabó Bence 1-1 góljával.

Vélemény, hozzászólás?

Babák Mihály: Szarvas a meglepetések városa

Mustoló 2014: hagyományőrzés és közösségépítés gyakorlós módra…