in , ,

Dévai diákok a Vajdában

A „Határtalanul” pályázat keretén belül 2014. szeptember 24-28-ig a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum diákjait láthattuk vendégül iskolánkban. A pályázat során (“Együttműködés gimnáziumok között”, HAT-14-03-0039 – Határtalan hittel) a magyar és erdélyi gyerekek együtt dolgoznak. A dévaiak utazását a vajdások jövőre viszonozzák. A közös munka célja ebben az esetben egymás városának a megismerése, együttműködés a közösségi munkában. Közben erdélyi barátaink a környék egyháztörténeti értékeit is megismerik, feltérképezik mindazt, amit Szarvasból látni kell. Most sikerült először nagyobb létszámú diákcsoportot (25 fő) több napra vendégül látni testvériskolánkból.

Itt tartózkodásuk során vendégeink megismerkedtek új iskolánkkal, megcsodálhatták az új, modern természettudományos laborunkat. Sokan szerettek volna azonnal leülni és kísérletezni. Csütörtök délelőtt az iskolában a projekten munkálkodtak. Az iskolából átsétáltak az Újtemplomba, ahol Szuhaj György művész tanár mesélt a templom történetéről és helytörténeti vonatkozásairól. Nagyon érdekesen mutatta be a templom belső szerkezetét és díszítő elemeit. Délután az Arborétum csodálatos fái között sétálhattak. A dévai gyerekeknek nagyon tetszett egzotikus Pepi kertünk. Ezután a Mini Magyarország híres épületeivel ismerkedtek meg. A zakatoló vasút keltette fel legjobban az érdeklődésüket, nevetve követték pályáját.

Péntek délelőtt a szarvasi evangélikus egyházközség büszkeségével, Tessedik templomával ismerkedtek meg vendégeink Horváth Z. Olivér vezetésével, majd a múzeumban Roszik Zoltán részletes előadásában tudhattak meg a gyerekek nagyon sok mindent Szarvas történetéről. Délután a projekt részeként a szarvasi Ó-temetőben régen a gimnáziumban tanító pedagógusok sírjait gondozták vendégeink és a 11. A osztály tanulói. Nehéz feladatnak bizonyult, hiszen az esős nyár után a sírokat surjánok és magas fű fedte be. A diákok kemény munkával tisztítottak meg öt tanársírt.

Szombaton a szarvasi fürdőben tölthették a diákok a délelőttöt. Jókat úsztak, pancsoltak és játszottak a vízben. Délután a sportolást a röpi pályán folytatták az Ifjúsági Táborban, ahol vendégeink el voltak szállásolva és itt is étkeztek. A napsütésben jókat játszottak a dévai gyerekek a 11. A néhány diákjával, este pedig tábortűz mellett cserkész játékokat játszottak és érdekes feladatokat oldottak meg együtt, jókat nevetve. Vasárnap reggel szomorúan búcsúzkodtunk vendégeinktől, tudva, hogy a májusi kiránduláskor újra találkozni fogunk ezekkel a nagyszerű gyerekekkel és pedagógusaikkal. Útban hazafelé még egy kis kitérőt tettek, és egy kis városnézés keretében megnézték Szeged városát.

A két utazás során a pályázat a szállást és az útiköltséget támogatja közel egymillió forinttal. Vendégeink étkezését (reggelik és vacsorák), valamint programjait helyi vállalkozók, intézményvezetők és a programban résztvevő 11. A szülői közössége támogatta. Köszönet mindazoknak, akik segítettek abban, hogy vendégeink jól érezzék magukat.

Cervus Gast Kft. Kugyela Balázs

Gallicoop Zrt. Erdélyi István

Hungaro-food 2009 Kft. Gyekiczki János

Mini Magyarország Bukovinszki Béla

Szarvasi Gyermekélelmezési Nonprofit Kft. Rónyai Ágnes

Szarvasi Mozzarella Kft. Rohony Miklós

Szarvasi Arborétum Dr. Hanyecz Katalin

Szarvasi Gyógyfürdő Dr. Demeter László

Szarvas-Ótemplomi Evangélikus Egyházközség Horváth Z. Olivér

Tessedik Sámuel Múzeum Roszik Zoltán

Vadászkürt Vendéglő Darida Péter

11. A teljes szülői közössége, különösen Dr. Olasz Imre és felesége, Fehér Zsolt, valamint Fulajtárné Aszódi Erzsébet, Oborzil Zoltán, Roszik Attila, Pinkéné Kovács Ildikó.

Janurik Viktória a 11. A osztályfőnöke

Vélemény, hozzászólás?

Podani Milán nyerte a Mezőberény 2014 kupát

Szarvas a turisztikai TOP 25 között