in , ,

Az állatok világnapja a Körösvölgyi Állatparkban

Az idén is megtartották szokásos éves rendezvényüket az állatok világnapja alkalmából a Körös-Maros Nemzeti Park Körösvölgyi Látogatóközpontjában, ill. a nyáron megnyitott Körösvölgyi Állatparkban. A hivatalosan október 4-én tartandó világnapot praktikus szempontok miatt egy nappal előrehozva, pénteken rendezték meg, ugyanis a hét utolsó munkanapján sokkal könnyebb a gyerekeket összeszervezni egy látogatás erejéig, mint szombatra.

– Az idei állatnapi eseményen a Körösvölgyi Állatparkba kaptak túravezetést az ideérkező vendégek – mondta Gergely Attiláné Mariann még pénteken. – Közel kétszáz gyermek és 20-30 felnőtt érkezett kísérőként a környékbeli települések óvodáiból, Szarvasról a Zöldpázsiti és a Bacsó Béla úti oviból, valamint Gyomaendrődről is jöttek kicsik kifejezetten erre az alkalomra.

Ezt a sok gyereket csak több turnusban tudták végigkalauzolni az állatok ketrecei és karámjai között. Egy biztos, mindenki élvezte az állatok között tett ismeretterjesztő sétát.

Vélemény, hozzászólás?

A csűdiek önmagukat sodorták bajba

37 kilométert kerekeztek a múzeumok őszi fesztiválján