in , ,

A csabacsűdi ovisok és a lépesméz

Csabacsűdön a Hársliget Óvodában 2014. október 3-án délelőtt vidám hangulatú, komplex tevékenységeken vehettek részt a gyerekek az állatok világnapja alkalmából.

Az állatok világnapját 1931 óta ünnepelik október 4-én, Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napján. Ő a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük, és hirdette, hogy szeretnünk kell mindent, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen. Az állatok világnapja egész évre azt üzeni, hogy éljünk harmóniában a minket körülvevő élőlényekkel és a természettel.

Ezen a héten óvodánkban a játék, a tanulás, a megismerési folyamatok témáit az állatok adták. A gyerekek sokszínű tapasztalatot szerezhettek óvónőik segítségével az állatokról, azok jellemző külső – és belső tulajdonságairól, élőhelyeikről. A hét lezárásaként, pénteken a gyerekek izgatottan gyülekeztek az új tornaszobában. A nap programját Orosz Rita szervezte meg, Tusjak Andrásné segítségével. A csoportok verseket mondtak a kedvenc állataikról, majd teljes csendben fülelve, a hangjáról, és a feltett találós kérdések segítségével kitalálták azt az állatot, amellyel a délelőtt további részében foglalkozhattak a gyerekek. Ez a méh volt. I. Bence apukája, Iványi László méhész jött el a gyerekekhez, hogy meséljen a rovar életmódjáról. Elmondta, hogy a méhek repülő rovarok, amelyek közeli rokonságban állnak a darazsakkal, legismertebb fajuk a házi méh, amely több más fajhoz hasonlóan mézet termel. A méhek a nektárt és a pollent fogyasztanak, ezekből nyerik az energiát és a fehérjéket, a pollenek többségével lárváikat etetik. A méhek kulcsszerepet töltenek be a növények beporzásában, és a virágos növények legfontosabb beporzói, gyűjtenek pollent és nektárt is. A méhek egy része felderítő tevékenységet végez, és társait fejlett kommunikációval tájékoztatja a méhlegelőről. A gyerekek megnézhették, meghallgathatták közelről a méheket, láthatták a kaptárt. A kaptárakban elhelyezett keretekben, viaszfedéllel elzárt lépekbe, vagyis viaszsejtekbe zárva tárolják a méhek a mézet. A kaptárból is megízlelhették a mézet a gyerekek, és Micimackó kedvenc eleségét a lépesmézet is megkóstolhatták. Nagy volt a sikere a méhész kalapnak is, nemcsak a fiúk körében. Sok kéz emelkedett a magasba arra kérdésre, hogy ki szeretne méhész lenni, ha nagy lesz? Azután a délelőttre készített kirakóval játszhattak a gyerekek, és méhecskéket is készítettek dióhéjból, amit haza is vihettek. Az óvodánk udvarán kialakított állatsimogatóban a gyerekek otthoni házi kedvenceit simogathatták meg. Szülői felajánlásként CS. Szili apukája lovas kocsikáztatta meg a gyerekeket. És egy méhecskés hűtő mágnes is emlékezteti majd a gyerekeket erre a napra.

Az állatok világnapja alkalmából szervezett élményekben gazdag délelőttünk végén jó érzéssel töltött el minden részvevőt, hogy maradandó emlékeket, pozitív élményeket tudtunk adni óvodásainknak.

K.A.

Mintegy 370 millió forintos beruházással, medical-wellness szolgáltatásokkal bővül a szarvasi Liget Hotel

Középiskolások a vádlottak padjában