in ,

Legyél Te is kutató!

Titokzatos marhacsontok a padláson, avar csontváz a homokban – ilyen és hasonló rejtélyes kalandokban lehetett része annak, aki október 17-én és 18-án ellátogatott a Tessedik Sámuel Múzeumba. A pincétől a padlásig rendezvény az Múzeumok őszi fesztiválja keretében jött létre, elsődlegesen az intézményeket megcélozva.

A program keretében a látogatók belebújhattak egyebek mellett egy régész bőrébe, azzal a különbséggel, hogy ezúttal biztos volt a siker. Két homokágyásban ugyanis egy-egy csontváz volt elrejtve, amit lapát, kefe és spakli segítségével a nebulók perceken belül a felszínre hoztak.

– Ez igazi csontváz? – hangzott az első, bizonytalan kérdés egy 5-es diák szájából.

– Szerinted? – érdeklődött az egyik múzeumi dolgozó.

– Szerintem nem – szögezte le még mindig hitetlenkedve az újdonsült kis kutató.

Tévedtek. Az egyik átmeneti sírban egy 8. századbeli avar csontváz, a másikban egy – a városrehabilitáció alatt előkerült – 17-18. századi csontvázra bukkanhattak. Emellett a diákok Wéberné Hanzó Teréz segítségével megismerkedhettek a néprajzi raktárral és egy kutatóexpedíciónak is részesei lehettek. Egy 30 kérdésből álló feladatsort kellett kitölteniük, amelyre a válaszokat a tárlatokat végigbarangolva találhatták meg. A családokat egy 13+1-es totó várta, amelynek helyes megoldását a szervezők apróbb ajándékokkal jutalmazták.

– Az a helyzet, hogy a mi ’79-es állandó kiállításunk sajnos nem egy modern kiállítás – ismerte el Horváth Mariann múzeumpedagógus. Nagyon sok pénzre lenne az intézménynek szüksége ahhoz, hogy a belső tartalmat modernné és interaktívvá tegye. Az épület ugyancsak történelmi jelentőségű, amit meg szeretnénk őrizni ebben a formájában. Éppen ezért ezekkel az alkalmakkal szeretnénk valamelyest közelebb hozni a múzeumot a gyerekekhez és az intézményekhez.

A lehetőséggel a két nap alatt több mint 100 gyermek élt, a Benka Gyula, a Gyakorló és a csabacsűdi általános iskolából. Továbbá több család és kisebb csoportok is részt vettek a múzeumtúrán.

A Múzeumok Őszi Fesztiváljának szarvasi következő, egyben zárórendezvénye november 8-án, 15 órakor kezdődik. A látogatók ekkor Márton napi szokásokat ismerhetnek meg, játékos, kötetlen formában.

Vélemény, hozzászólás?

Ezüst könnyek Durda László kollégáért

Sinka: Ha mindenki tartja magát az esküjéhez, nem lehet probléma