in , ,

Majdnem nagykoalíció alakult a szarvasi szlovákoknál

Akik figyelemmel kísérték az október eleji kisebbségi választásokat, meglepődve láthatták, hogy Mótyán Tibor elnök visszavonulása jelentős mozgolódást idézett elő a szervasi szlovák kisebbség körében.

Előzmények: míg négy éve az 519 jegyzékben szereplő közül 314-en fejezték ki véleményüket, addig az idén 520 szlovák nemzetiségét hivatalosan is vállalóból 374-en járultak az urnához. Akkor mind az öt induló a Szlovák Unió színeiben nézett a voksolás elé, most tizenhárman három jelölő szervezetet (Vernost, IDENTITA és Szarvasi Gazdák) képviseltek.

Eredmények: 211 szavazattal Medvegy Pálné, a Szlovák Általános Iskola igazgatónője a Vernost képviseletében vitte a legtöbb szavazatot. Az őt követő három legtöbb voksot begyűjtő jelölt a három jelölő szervezetből került ki egyenlő arányban: Frankó Anna (Vernost – 187), Csasztvan András (Szarvasi Gazdák – 130) és Kita Anikó Irén (IDENTITA – 116). A hétfő kora délutáni beiktatáson minden egyhangúlag ment. Elnöknek Frankó Annát jelölték, helyettesének Kita Anikó Irént. Mindketten megkapták mind a négy szavazatot. Az új szlovák önkormányzat tagjai le is tették az esküjüket a dr. Izsáki Zoltán vezette választási bizottság előtt.

Úgy nézett ki, hogy nagykoalíció alakult, ám Csasztvan András jelezte, hogy munkája miatt le kell mondania a képviselőségről. Ebben az esetben nem a jelölő szervezet következő legtöbb szavazatot begyűjtő jelöltje áll a helyébe, hanem aki a következő legtöbb szavazatot gyűjtötte be, jelen esetben Rágyanszki György veheti át a helyét 112 voksával, aki szintén a Vernost színeiben indult.

Vélemény, hozzászólás?

Megalakult a cigány nemzetiségi önkormányzat

Régi-új városvezetés: beiktatták a szinte változatlan összetételű képviselő-testületet Szarvason