in ,

Boszorkányok és kísértetek Csabacsűdön

Ma már senki sem lepődik meg, ha ilyentájt az ablakokban töklámpások világítnak és a gyerekek arcát ijesztő maszkok díszítik. Halloween kultusza visszavonhatatlanul eljutott hazánkba is és ebből a kis települések sem akarnak kimaradni. Niki és Rita alig 20 évesek. A két csabacsűdi lány egy séta közben határozta el, hogy megszervezik Csabacsűd első halloweeni játszóházát.

– Nagyon szeretjük a gyerekeket – magyarázza Niki az ötlet alapját. Elsősorban őket szerettük volna meglepni egy kis programmal, mivel a nagyközségben erre nincs sok lehetőség.

A fiatalok végigjárták a hivatalos utat. Kérvénnyel fordultak az önkormányzathoz, csak ezt követően kezdték el a szponzorok gyűjtését. A legtöbben alapanyagokkal járultak hozzá a délutánhoz, mások pedig a kétkezi munkájukat vetették latba. Összefogtak a szülők és a barátok is: készültek a szendvicsek, sültek palacsinták, de a tea és az üdítő sem maradhatott el.

A rendezvénynek október 31-én a Művelődési Központ biztosította a helyszínét. Az ünnep elmaradhatatlan jelképei természetesen nem hiányoztak: a szervezők tökfaragással, halloweeni rajzversennyel és jelmezekkel igyekeztek megteremteni a misztikus nap hangulatát. De a gyerekeket sem kellett sokáig kéretni. Tícia például boszorkányjelmezbe bújt és azt is elárulta, a családjában már a házaló népszokást is bevezette.

– Összefogtunk hatan a baráti körből és már tegnap felvettük a jelmezünket – meséli. Körbejártuk a falut, becsöngettünk a rokonokhoz és az ismerősökhöz. Mindenkit a „Csokit vagy csínyt!” felkiáltással köszöntöttük és utána elmondtuk egy verset is. Három órát bolyongtunk a faluban és végül fél táska édességgel tértem haza – fűzte hozzá büszkén.

A játszóházba folyamatosan szivárogtak az érdeklődők. A kreatív tevékenységek mellett a délután során bemutatkoztak a hagyományőrzők, a vállalkozó szellemű gyerkőcök pedig egy tánckoreográfia megtanulásába is bekapcsolódhattak.

– Ez a második kedvenc ünnepem a karácsony után – jelenti ki mosolyogva egy rózsaszín parókás lány. Annyira vicces és kreatív, nagyon szeretem.

A szervezők a lelkesedés ellenére bizonyára azt is megtapasztalták, mennyi munkával jár egy rendezvény megvalósítása. Ennek ellenére – még ha a közelgő ünnepeket ki is hagyják – ígérik, jövőre újra lesz Halloween-játszóház.

Vélemény, hozzászólás?

Pentaller: Törődjünk sokkal többet az élőkkel

Két versenyről kilenc érem