in , , ,

Új, szarvasi tánckarral próbál a Holle anyó

Teljesen megújult és kicserélődött tánckarral próbál a nagy sikerű Holle anyó produkció. Mint ismeretes, 2013 novemberében a Cervinus Teátrum, a Békéscsabai Jókai Színház és a Varidance táncegyüttes közös darabjaként láthatta először a szarvasi közönség a családi musicalt, amely az elmúlt évben már közel 20 előadást élt meg. A sikerszéria pedig folytatódik, az elkövetkező időszakban, mindössze 2 hónap leforgása alatt 31 alkalommal mutatják be az előadást.

– A Varidance társulat mostanában rendkívül leterhelt – magyarázza a döntést Varga Viktor rendező. Dunaújvárosban és Egerben is ősbemutatóra készülnek, így a Holle anyót már nem tudták elvállalni. A darabot azonban várja a közönség, így sakk-matt helyzetbe kerültünk. Ezért született az a döntés, hogy egy másik csapattal folytatjuk tovább a próbákat.

Az új tánckar – a Varidance-hez hasonlóan – ugyancsak 9 tagú. Közülük heten szarvasiak, egy szegedi és egy budapesti taggal kiegészülve. A tánckar koordinátora ifj. Csasztvan András, aki egyben a szervezői feladatokat is ellátta.

– Nehéz dolgom volt, mert a táncosok egy része tagja egy társulatnak, színháznak, ill. a távolságból adódóan nem tudta vállalni a megkeresést – osztja meg az előzményeket András. Szerencsére Szarvas már bizonyított a tánc terén, így többségében szarvasi táncosokat tudtam megnyerni. Vannak olyan kollégák, akikkel már dolgoztam együtt, de akadnak olyanok is, akikkel ez az első közös vállalkozásunk – teszi hozzá bizakodóan.

A tánckar két hete meg a próbafolyamatot, naponta 6-7 órát töltenek a Cervinus Teátrum földszinti termében. A táncosok a legkülönbözőbb előélettel rendelkeznek: akadnak közöttük, társas táncos, hip-hop, modern táncos és néptáncos múltú tagok is. Ezt a sokrétű tudást kell egy közös produkció erejéig egységessé kovácsolni, méghozzá alig egy hónap leforgása alatt. Ifj. Csasztvan András szerint azonban előnyt jelent számukra az, hogy a tánckarnak már csak a felvett videókból kell dolgoznia, és nem egy részletes koreográfiát kell kidolgoznia.

Négy napos intenzív munkát követően egy rövid szünetet tartott a csapat, amit ismétlés, később pedig jelmezes próbák követnek. Az elkészült koreográfiákat várhatóan Vári Bertalan, a Varidance művészeti vezetője is értékeli és konstruktív kritikával segíti a tánckar munkáját. Végül, a finisben már díszlettel együtt próbálnak, kidolgozva a legapróbb részleteket is.

– Azt ígérhetem a szarvasiaknak, hogy ezt a feladatot – ahogyan a Csodaszarvast is – maradéktalanul meg tudjuk oldani az új tánckarral – zárja magabiztosan az új tánckar vezetője.

A régi-új bemutatót először december 3-án, Békéscsabán láthatja a közönség, két nappal később, december 5-én pedig a szarvasi debütálásra kerül sor.

Az új tánckar tagjai: Kinyik Flóra, Litauszki Enikő, Koska Melinda, Balázs Henrietta, Magyar László, Ökrös Dániel, Csasztvan András, Horváth Dániel

Vélemény, hozzászólás?

Újra peregtek a diafilmkockák

Önismeret, avagy a jövő záloga