in , ,

A mélyégfotózás nem a türelmetlen emberek sportja

Az NGC 7635. Fotó: Bagi László

Nem a türelmetlen emberek “sportja” az asztrofotózás, derült ki Bagi Lászlóval, otthonának kertjében felállított Newton 200/800-as távcsöve mellett folytatott beszélgetésünk során. Erre egy új képének apropóján került sor, ami ismét nagy sikert aratott. Laci beleszeretett a műfajba, amit sokan, még a csillagászat szerelmesei közül is – egy kézlegyintéssel elintéznek, hogy ott van évmilliók óta, csak le kell fotózni. Erről a “csak”-ról mesél Laci.

– Általában 2-3 nap alatt tudunk annyi expozíciót összegyűjteni, hogy értékelhető képet kapjunk. Egy fotó elkészítéséhez legalább 80-100 expo szükséges. Ezeket a fotókat speciális programok segítségével illesztjük össze. Amennyiben jó egünk volt és elegendő expoval rendelkezünk, minimális beavatkozás szükséges a képekbe – mondja Laci felállított távcsöve mellett, ami a dél körüli időszakban természetesen csak demonstrációs célokat szolgált.

A nyár folyamán már megjelent egy képe a Fátyol-ködről a Newjságon. Rengetegen, jelen állapot szerint 978-an olvasták el. Az azóta eltelt idő többnyire kísérletezéssel, az eszközök összehangolásával telt. Most, hogy túl van ezen, hozzákezdhet az élményfotózáshoz.

Egy-egy expozíció 5 percet vesz igénybe a speciálisan átalakított fényképezőgéppel, esetében a Canon EOS 600D-vel. Ha a fentiek alapján kiderül, hogy egy képhez mintegy 8 órányi nyersanyag szükséges. Persze, ehhez az égiek hozzájárulására is szükség van.

– Igazán jó asztrofotókat csak holdmentes éjszakákon lehet elkészíteni, mert bármilyen zavaró fény, pl. a Hold, egy közeli város is sokat ronthat a kép minőségén és részletein. A nagyon párás, szeles idő sem jó, hiszen a képek részletei a légkör átláthatatlansága miatt romolhatnak. Ezért járunk a hegyekbe, például a Mátrába, Ágasvárra, mert sem a pára sem a városi fények nem gyengítik a fotózást. A legalkalmasabb időszak erre nyáron az éjjel 11 és hajnali 3 közötti időszak. Télen akár már 17 órától el lehet kezdeni az égi vadászatot.

Ha szerencséje van, akkor 2-3 nap alatt összejön a szükséges expo. Ehhez legjobb esetben is kétszer-háromszor be kell állítani ugyanarra az objektumra, ugyanazzal a képkivágással a távcsövet szinte pixelpontossággal, különben a szoftverek nem találják meg az azonos pontokat, amik segítségével összerakják majd a végleges képet.

A fent látható fotó az NGC 7635 Buborék ködről készült. Laci képe a Newjságon látható először. Az NGC 7635 tulajdonképpen egy diffúz köd. A köd központjában egy hatalmas szuperóriás található. Ennek a csillagnak, amely körülbelül negyvenszer nagyobb a napunknál, fantasztikus erejű sugárzása világításra készteti az őt körülvevő hidrogén gázfelhőt. Ennek a jelenségnek tudható be a képen is látható markáns vörös szín. A ködösség közepén található buborék 7 millió km/h sebességgel tágul. A benne található található központi csillaga néhány éven belül szupernóvaként fogja végezni.

A fotó adatai: 66x300Sec ISO800
Fényképezőgép: Canon 600D átalakított
Távcső: 200/800 Asztrograf F/4
Mechanika: NEQ 6 PRO bordásszíjhajtás.
Korrektor: Skywatcher F/4
Vezetés: Lacerta M gen+ Skywatcher 9×50 kereső
A fotó készítésének helye: Ágasvár, Szarvas
Ideje: 2014.10 25-27.
Átlátszóság: 6/10
Nyugodtság: 6/10
Hőmérséklet: 5°C

Vélemény, hozzászólás?

Megbosszulták magukat a kihagyott helyzetek Csabacsűdön

Mindenkinek jár egy kis Márton-napi mulatság