in , , , ,

Magasan szállnak a darvak a Fehértó felett

Skandinávia legészakibb részéről érkeznek a darvak a kardoskúti Fehértóra, tudtuk meg szombat délután Kotymán Lászlótól, a Körös-Maros Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatának tájegységvezetőjétől. A vándorló madarak négy útvonalon kelnek a nagy útra, hogy egy-egy nap akár 8-900 kilométert is megtegyenek. Ezek egyike éppen Magyarországon keresztül vezet, ezért is nevezik balti-magyar útnak.

Mindössze hat olyan pihenőhely ismeretes Európában, ahol tömegesen pihennek meg a darvak, mielőtt továbbrepülnének. Ezen hat egyike a Fehértó, ahol 10-15 ezer daru is összegyűlik, hogy nagyobb pihenőt tartsanak. Ehhez a környezeti feltételek is kedvezőek, nyugalom van, és élelelmben is bővelkedik a határ, mert a környéken ilyenkor aratják a kukoricát. Míg az éjszakát a tavon töltik, addig nappal, “amíg látják a lábukat”, a learatott kukoricatáblákban táplálkoznak. Szürkületkor a Fehértó melletti pusztára repülnek, hogy majd a teljes sötétség beállta előtt egyszerre foglalják el éjszakai szálláshelyüket. Ez 10-15 ezer madár esetében meglehetősen nagy hangzavarral jár.

Azt, hogy 10-15 ezer madár van a területen már rutinosan számolják a megfigyelők. Ahogy azt Kotymán László elárulta, tízesével számolják a darvakat. Állítása szerint egy idő után rááll az ember szeme erre a módszerre.

Szombaton nagyon sokan érkeztek, hogy megfigyeljék a darvak behúzását, köztük egy busznyi benkás is. Aki arra számít, hogy a Fehértó partjáról figyelheti meg a madarak érkezését, csalódni fog. A megfigyelést csak távolabbról lehet megtenni, hogy ne zavarják meg a madarak pihenését, de így is nagyon látványos, ahogy nagy csapatokban érkeznek a darvak. Mindenképp érdemes rászánni az időt az oda és visszaútra, mert nagyon érdekes látvány, és a Körös-Maros Nemzeti Parki munkatársai mindenre kiterjedő szakmai magyarázattal szolgálnak.

Vélemény, hozzászólás?

Nem lehet elég korán kezdeni az ünnepi készülődést

Sosem adom fel: gyógyíthatatlan betegségben szenved a szarvasi lány