in ,

Mert ádvent azt jelenti: Jézus jön

Babák Mihály és Cairns-Lengyel Henriett

Karácsonyi hangulatú zenékkel hívogatták a szarvasiakat a Zenepavilonhoz a rézfúvósok Szabados-Tóth Gábor vezetésével vasárnap délután. Ahogy tavaly is, Szarvas legújabb, és legkedveltebb közterén körben árusok kínálták portékáikat. Az ünnepi fények felgyulladása után a tömeg a Szent Klára római katolikus templom előtt felállított jászolhoz vonult, ahol Dósa Zsuzsa verssel várta a zenészek által karácsonyi hangulatba hozott érdeklődőket. A Cervinus Teátrum Domján Edit-díjas művészét a Szarvasi Férfikar követte Iványcsó József vezetésével.

Babák Mihály polgármester ünnepi jókívánságai után Cairns-Lengyel Henriett lépett a pulpitusra, hogy advent első vasárnapján megossza ünnepi gondolatait.

– Mert ádventben nem valamire várunk, hanem valakire. Ádventben nem az év végi szusszanásra, a szépen feldíszített karácsonyfára, vagy a jó ételekre, finom süteményre, ajándékokra várunk, hanem Jézus Krisztusra, Isten egyszülött fiára, a világmegváltó Úrra. Ádvent a várakozás ünnepe, amikor a nagy találkozást áhítjuk Krisztussal – mondta az evangélikus lelkész.

– Jézus jön, és mi a vele való örömteli, nagy találkozásra várunk. Hogy mikor következik be ez a találkozás, azt csak Isten tudja, de mi készülünk rá évről évre. Ünnepi díszbe öltöztetjük szívünket, lelkünket, s várjuk a pillanatot, amikor végre megláthatjuk őt – fogalmazta meg helyettünk is Cairns-Lengyel Henriett, majd polgármesterünk segítségével meggyújtotta az első gyertyát.

Vélemény, hozzászólás?

Mézeskaláccsal a jótékonysági vásárra

Új hűtőházat adott át a Gallicoop